A Tisza koncepciós eljárásokat folytat
Azonnal szüntessék meg az NKA kulturális támogatásai miatt indított koncepciós eljárásokat és letartóztatásokat! - fogalmaz a Fidesz által kibocsátott közlemény.
Immár egy hónapja
koholt vádak alapján hat volt kormánytisztviselőt tartanak börtönben
úgy, hogy az NKA kulturális támogatások vizsgálatát csupán néhány napja kezdték meg. A feljelentések politikailag motiváltak. A tisztviselőkkel szemben felhozott vádak, hogy az előző kormány alatt szolgálták a kultúrát. Ennek részeként 1087 kulturális program megvalósulásáért dolgoztak. Tegnap
hajnalban egy újabb volt kormánytisztviselőt a Fidesz-frakció munkatársát vittek el
otthonából.
Magyar Péter és a Tisza-kormány világos célja, hogy politikai ellenfeleivel, a legnagyobb ellenzéki párttal leszámoljon. E célból nem riad vissza sem az alaptörvény-módosításától, sem a kollektív politikai megbélyegzéstől, sem a Fidesz teljes informatikai adatbázisának lefoglalásától és ezáltal a párt működésének ellehetetlenítésétől, sem pedig attól, hogy munkájukat lelkiismeretesen végző,
családos vagy éppen krónikus betegségekben szenvedő köztisztviselőket hatósági eljárások alá vonjanak
és megfosszák őket személyi szabadságuktól. Ennek világos bizonyítéka, hogy a volt köztisztviselők letartóztatására azelőtt sor került, hogy az NKA támogatást kapott kulturális programok vizsgálata megindult volna.
A Tisza koncepciós eljárásokat folytat. Mi viszont nem fogjuk hagyni
ártatlan emberek jogtalan bebörtönzését.
Fel kell lépünk az önkény ellen, és minden olyan esetet visszamenőlegesen ki fogunk vizsgálni, ahol politikai megrendelésre törvénytelenségeket követnek el.
Kiadó: Fidesz-frakció







