Tusványos - A szabadegyetem párbeszédkészségét hangoztatták

Szerző: MTi/Gondola
2026. július 22. 13:06

Értékrendjéhez ragaszkodó, párbeszédre nyitott rendezvényként jellemezték az alapítók a Tusványost szerdán, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóján.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felidézte, hogy

1990-ben magyarországi és erdélyi rendszerváltó fiatalok értékközösségükre alapozva hozták létre a szabadegyetemet.

Szerinte az immár Fidesz-rendezvénynek tekintett Tusványosnak

vissza kell térnie szabadegyetemi jellegéhez, nemzetegyesítő gyökereihez,

mert fontos küldetése van az anyaországi és külhoni magyarok közötti harmónia helyreállítása és a román-magyar párbeszéd előmozdítása terén.

Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint korábban is volt már példa arra, hogy a budapesti kormány politikusai nem vettek részt a szabadegyetem fórumain, de ez nem jelenti azt, hogy a Tusványos nem lenne nyitott a párbeszédre.

Címkék:

Podcast