MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Szerző: MTI
2026. február 27. 17:08

Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Hegyi Zsolt azt írta, ezzel nem csupán a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult. A mindennapos teherforgalommal immár élesben,

valós forgalmi körülmények között teszik próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat,

mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá.


Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges. A biztonság ugyanakkor kettőn áll, nem csupán a vasutasokon, hanem a többi közlekedőn is múlik - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

"A térségben élők hosszú ideig azt szokhatták meg, hogy nem járnak vonatok a pályán,

mostantól azonban újra rendszeresen és nagy sebességgel érkezhetnek vasúti járművek a vonalon.

Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne megszokásból közlekedjen: a KRESZ maradéktalan betartásával és kellő körültekintéssel közelítse meg a vasúti átjárókat!" - írta Hegyi Zsolt.

Kitért arra, hogy a 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházása volt Magyarországon, a Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető 160 kilométeres régi, rossz minőségű, egyvágányos vasútvonal helyén egy

végig kétvágányú, 160 kilométer/óra sebességgel járható vasútvonal épült

a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel.

Az első vonat éjfél után néhány perccel a MÁV Railtours tehervonata volt, élén a mozdonymegújítási program keretében érkezett Siemens Vectron mozdonnyal - közölte.

Borítókép: Budapest, 2026. február 27. Kelebiára közlekedő teherszáll

Címkék:

Podcast