XIV. Leó pápa az önálló palesztin állam mellett
A római katolikus egyházfő vasárnap beszélt az önálló palesztin állam fontosságáról, amikor egy Törökországból Libanonba tartó repülőgépen sajtótájékoztatót tartott. Tudjuk, hogy Izrael jelenleg nem fogadja el ezt a megoldást, de szerintünk ez az egyetlen út - írja a Reuters alapján a 24.hu.
A portál cikke kitér arra is, hogy a pápa úgy fogalmazott, Izrael is a barátunk és szeretnénk a két fél között a béke hangja lenni, és elősegíteni a konfliktus lezárását úgy, hogy azt mindkét fél igazságosnak érezze . Az egyházvezető idén már korábban is élesen kritizálta Izrael gázai hadjáratát. A pápa első útja Törökországba vezetett, ahová csütörtökön érkezett, de vasárnap már tovább is indult Libanonba.
XIV. Leó a látogatás alkalmával találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is, akivel mind az izaeli-palesztin, mind az orosz-ukrán konfliktusról beszélgettek. A cikk emlékeztetett arra is, hogy a pápa kiemelte Törökország szerepét a konfliktusok lezárásában és az országot pozitív példaként hozta fel, ahol különböző vallások képesek békében, egymás mellett élni. A törökországi látogatása során a pápa arra figyelmeztetett: a világon szokatlanul nagy számban tapasztalható véres konfliktusok az egész emberiség jövőjét veszélybe sodorják.






