Fodor Gergely
  • 2020. június 8. 20:53
    Szerethető, új találkozási pontként és közösségi térként fog megnyílni az átfogó rekonstrukción áteső, hosszú évtizedek óta elhanyagolt Citadella erőd és közvetlen környezete - mondta el az erőd hétfői sajtóbejárásán a projekt kormánybiztosa.
  • 2019. február 23. 12:38
    Teljes magasságáig visszaépül az egykori Honvéd Főparancsokság. Újjáépül a kommunisták által lerombolt egykori Külügyminisztérium és József főherceg palotája. Átadják a Lovardát, a Főőrség épületét, valamint a Stöckl-lépcsőt. Megújulnak a várba vezető utak, sétányok, lépcsők, és óriásliftek is épülnek. Fodor Gergely várkapitánnyal, a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztossal beszélgettünk.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Egymásnak teljesen ellentmondó intézkedések jellemzik a világot
    Világszerte már csaknem tizenhárommillióan fertőződtek meg koronavírussal, és csaknem ötszázhetvenezren haltak bele a betegségbe. A fertőzés jelenleg 188 országban van jelen. Vakcina továbbra sincs a vírus ellen, és bár sokan dolgoznak a kifejlesztésén, ezek hitelesítése, majd forgalomba kerülése azonban hosszas folyamat – hangzott el az M1 Híradójában.
  • Egy ítélet nélküli ember halálára
    Július 10-én éjjel elhunyt dr. Eőry Ajándok biológus, matematikus, orvos, akupunktúrás orvos, a hagyományos kínai orvoslás hazai úttörője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosa. Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség magyarországi vezetője nekrológjában emlékezik rá.
  • Szembemenni a korszellemmel
    A 2010 óta tartó magyarországi jobboldali kormányzás szembemegy a liberális korszellemmel.
MTI Hírfelhasználó