"Hosszú és tartalmas beszélgetést folytattam Magyarország miniszterelnökével" - jelentette ki az ukrán államfő. Azt írta, hogy meghívta a magyar kormányfőt a jövő hónapban Svájcban rendezendő békecsúcstalálkozóra.
Az ukrán elnök azt várná el a magyar kormánytól, hogy áldozza fel, tegye kockára hazánk gazdasági működését, emberek millióinak megélhetését a semmiért.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A MotoGP a motorsportban olyan, mint az autósportban a Forma-1: az istállók hatalmas szállító- és szerelőkamionokkal töltötték meg a paddockot, és természetesen minden csapatnak saját otthona (motorhome) van, ahol a versenyzők és a stábtagok pihenhetnek egy-egy gyakorlás között.
A Racicében három aranyérmet szerző Csikós Zsóka - aki az Eb-hez hasonlóan három számban indul Milánóban - már szerdán, az előfutamból biztosította a helyét a K-1 1000 méter döntőjében, amelyben az előzetes várakozások alapján az új-zélandi Aimee Fisher lehetett a legnagyobb riválisa, de ott volt az indulók között a tavalyi, szamarkandi vb bronzérmese, a svéd Melina Andersson is.
Szilágyi Péter kiemelte, a kiválasztott ösztöndíjasok olyan tudással rendelkeznek, amelyre a diaszpórában és a szórványban nagy igény és szükség van, ez általában a népzene- és néptáncoktatás, magyarnyelv-tanítás, a cserkészet, közösségi programok szervezése, az egyházaknál való segítségnyújtás.