Nemrég kiderült, hogy Magyar Péter Legyél a változás! nevű egyesületét már 2023-ban bejegyezték, és olyan dollárbaloldali szereplőkhöz köthető, mint Molnár Áron (Noár), a Tanítanék Mozgalom vagy éppen a Humán Platform. További érdekesség, hogy a Legyél a változás! székhelyeként megjelölt II. kerületi lakást tulajdonló cég – egy 2014-es cikk szerint – egy olyan ciprusi offshore céghez köthető, amelyben a Bajnai Gordonnal kapcsolatba hozható Wallis Asset Management Zrt. több tagja is érdekelt. Ám messze nem ez az egyetlen kapocs Magyar és a Bajnai-féle körök között.
Bajnai politikustársának, Juhász Péternek is bőven jutott anyagi forrás a 2022-es országgyűlési választások kampányidőszakában. A négymilliárdos külföldi támogatásból több tízmillió forint vándorolt Juhász zsebébe, aki a milliókért cserébe egy internetes portálon próbálta lejáratni a kormánypártokat, de ő volt az is, Márki-Zay Péter előválasztási sikere után hosszabb interjút készített a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjével. Az oldala természetesen – a dollármédia kamu oldalaihoz hasonlóan – azóta már nem működik.
A Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat, a baloldal történelmi bukása ellenére mesés, több milliárd forintos bevételt könyvelhetett el. A nemrégiben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentésből kiderült, lényegében minden külföldi kampánytámogatás a cégcsoportnál landolt, de még a Karácsony Gergely 99 Mozgalmához tisztázatlan forrásból befizetett félmilliárd forint is a szóban forgó vállalkozásoknál kötött ki.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este részletesen reagált azokra a súlyos vádakra, amelyek a közelmúltban felmerültek, és mint később kiderült, álhírnek bizonyultak. A politikus hangsúlyozta, hogy a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek.
Egy héttel ezelőtt hangzott el a Parlamentben Semjén Zsolt szenvedélyes védőbeszéde az őt sunyi módon pedofíliával vádoló DK-s Arató Gergely felszólalására, amire az ellenzéki sajtó és megmondóemberek egy egész lejárató hecckampányt építettek – valószínűleg külföldi titkosszolgálati segítséggel.
Az Igazságügyi Bizottság hétfő reggel, az Országház Nagy Imre termében tartotta meg idei tizenötödik ülését Vejkey Imre, a testület kereszténydemokrata elnökének vezetésével. Az ülés egyik kiemelt pontja az volt, hogy az ellenzék – élén a Demokratikus Koalícióval – ismét megpróbált politikai tőkét kovácsolni a Szőlő utcai ügy, már rég megcáfolt álhíréből.