Geert Wilders
  • 2024. április 26. 16:03
    Merkelék, amikor megnyitották a határokat, veszélybe sodorták az európai keresztény civilizációt. A konzervatívok azonban nem süllyedtek bele ebbe a "politikai mocsárba", hanem az emberek mellé álltak, és ezért támogatják őket a szavazók, akinek már elege van abból, hogy lábbal tiporják az értékeiket - fejtette ki a Szabadságpárt elnöke.
  • 2023. november 27. 13:58
    A holland választások győztesének viszonya Oroszországgal meglehetősen érdekesnek tűnik: 2018-as oroszországi látogatása során Wilders azt mondta: „Állítsuk meg a russzofóbiát. Eljött az igazi politika ideje. Gyűlölet helyett partnerség” - írja a Helsingin Sanomat című finn újság.
A gondola.hu archívumának helyreállításán dolgozunk. Az esetlegesen hiányzó tartalmak eléréséhez türelmét kérjük.
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó