A tisztújítás során a 2024-2029- es mandátumra választottak hét elnökségi tagot, dr. Apró Arnold, dr. Király Éva, dr. Matijevics Illés, prof. dr. Gyülvészi Gyula, dr. Bagi Teodóra, dr. Móra Szabolcs, dr. Úri Emese személyében.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Mert nem csak az a bűnös, aki végül meghúzza a ravaszt, hanem az is, aki a – jellemzően mentálisan sérült embereket – az erkölcsi szakadék mélyére taszítja.
Valódi háborús beszédet mondott szerdán az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - csak az európai uniós ügyek felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.