Egy jobboldali, keresztény művésszel való beszélgetés, mindig tartalmaz értékes, megfontolandó felvetéseket. Így volt ez Eperjes Károllyal való beszélgetéssel is, amit Lentulai Krisztiánnal folytatott. Az egyik fontos gondolat volt, „Ha Isten velünk, ki ellenünk”, amit szerinte az Alkotmányunk kezdő mottójaként kellene alkalmaznunk.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
A miniszterelnök szerint Magyarország érdeke, hogy Ukrajna mint állam fennmaradjon, de ez nem jelentheti azt, hogy „mi tartsuk el és mi tartsuk fenn” a szomszédos országot.
"Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni, miközben, amikor kormányon voltak, semmit nem tettek, ezt követően pedig, amikor csak lehetett, következetesen akadályozták a szabályozás szigorítását" - olvasható Soltész Miklós bejegyzésében.