A magyar politikai közéletet figyelő elemzők számára nyilvánvaló: hosszabb ideje érlelődik valamiféle robbanás Magyarország és az Egyesült Államok között.
Kíváncsiak voltunk, vajon Amerika egy véglegesen megosztott, vagy éppen ellenkezőleg, egy kivételes egységgel rendelkező ország? Netán mindkettő egyszerre?
Mi lesz Kína és a feltörekvő gazdaságok szerepe a világban? Hogyan lehet emberek milliárdjait kiemelni a nyomorból, és bevinni a XXI. századba, és vajon a nyugati világ hogyan fog alkalmazkodni ehhez az újonnan kialakuló helyzethez?
Csakis vitával, és eszmék ütköztetése árán lehet kompromisszumokra, közös nevezőre jutni fontos értékek kapcsán. Magyarországon mégis félünk a konfliktusok felszínre kerülésétől.
Mindenki önmagáért. Jelenleg ezt diktálja az uralkodó széljárás. Orbán Viktor az átalakuló globális erőviszonyoknak megfelelően erősebben képviseli a nemzeti érdekeket.
A kormány sokat kritizált neokonzervatív gazdaságpolitikája muzsika „lehetne” a konszolidációt és megszorítást szomjazó Európa fülének, mégis konfliktusba kerül velük.
Olaszország minden szegletéből tízezrek indultak útnak ma hajnalban Róma felé, hogy Matteo Salvini korábbi belügyminiszter felhívására erőt demonstráljanak a keresztény értékek védelme helyett az európai határok migránsok előtti megnyitásával foglalkozó, „Brüsszelben fogant” baloldali kormány ellen.
A Gyurcsány-Demszky-korszak bizalmi emberei köszönhetnek vissza Karácsony Gergely főpolgármester hivatali stábjában. A fogadott és fogadatlan tanácsadók, főtanácsadók, hivatalvezetők lehetséges sorában többek között olyan nevek bukkannak fel, mint Demszky Gábor, Lamperth Mónika, Gál J. Zoltán, Batiz András vagy maga Gyurcsány Ferenc.
Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
