A templomot alapító I. András uralkodásának 14 évéről szólva azt mondta, a király útját belső és külső háborúk kísérték végig: keresztényellenes pogánylázadás, Gellért püspök és társainak vértanúhalála, a német-római császári hadak többszöri betörése, véres csaták a Dunántúlon és a Vértesben, elsüllyesztett hajóhad Pozsonyban, egyházszakadás Róma és Konstantinápoly között.
2025. március 23. 08:16
Mi, magyarok ezer éve a Hargitától az Alpokig itthon vagyunk, nekünk Tihany két tornya ma is viszonyítási pont, akárcsak a Szent Korona tetején a kereszt - jelentette ki a köztársasági elnök a Tihanyi Bencés Apátság felújításának lezárása és a Királykripta megáldása alkalmából tartott ünnepségen szombaton.
Sulyok Tamás azt mondta: a Tihanyi Bencés Apátság és annak 11. századi altemploma Magyarország megkülönböztetett szakrális helye, I. András Árpád-házi király nyughelye, ahol immár tudományos vizsgálatokkal is igazoltan I. András és fia, Dávid herceg csontjai pihennek. Itt minden államiságunk kezdeteire emlékeztet - tette hozzá.
A köztársasági elnök úgy fogalmazott: kevesebb alkalmasabb hely van Tihanynál a szembenézésre a történelmünkkel és önmagunkkal.
Felidézte: I. András királyra a koronázásakor a mindössze néhány évtizedes Magyar Királyság vezetése várt, és a történelmi szövetség megerősítése a kereszténység és a magyarság között, hogy a nemzetnek reménye és jövője legyen.
Még jobban meg fogjuk becsülni hazánkat és helyünket a világban, ha megadjuk a tiszteletet az elődöknek és mindazoknak, akik a magyar szabadságért harcoltak, a magyar kultúrát építették, akik a Kárpát-medence tájainak evangelizációjára tették fel életüket, akik nemzedékeken át családjaik boldogulásáért fáradoztak - jelentette ki Sulyok Tamás.
A templomot alapító I. András uralkodásának 14 évéről szólva azt mondta, a király útját belső és külső háborúk kísérték végig: keresztényellenes pogánylázadás, Gellért püspök és társainak vértanúhalála, a német-római császári hadak többszöri betörése, véres csaták a Dunántúlon és a Vértesben, elsüllyesztett hajóhad Pozsonyban, egyházszakadás Róma és Konstantinápoly között.
Hozzátette: I. Andrásnak a veszedelmes idők ellenére volt ereje folytatni Szent István király művét, nem fordított hátat a fizikai és szellemi építkezésnek, bencés szerzeteseket hívott Tihanyba.
Beszédében Sulyok Tamás kiemelte: Magyarország államiságának kezdetei időben távol vannak tőlünk, de az alapokat jelentik. Az alapozás pedig nélkülözhetetlen nemcsak a ház, hanem a haza esetében is.
Ebben az alapozásban mi, magyarok Európa részeként, keresztény országként határoztuk meg magunkat - mondta. Hozzáfűzte: nem hódoltunk meg sem keletnek, sem nyugatnak, és akárhányszor letiportak minket, mindig visszaszereztük szabadságunkat.
Ragaszkodtunk nyelvünkhöz, kultúránkhoz, de értékeket vettünk át mások kultúrájából, és tisztelettel fordulunk feléjük is. Alapvetésünk, hogy békében élünk együtt más nemzetiségekkel - mutatott rá az államfő.
Az ünnepség alkalmából tartott misén Udvardy György veszprémi érsek azt mondta: az a hit, amely nem teremt kultúrát, nem hit. A Krisztusban megismert hit pedig megújulásra késztet - tette hozzá.
A misét és a Királykripta megáldását követően Mihályi Jeromos tihanyi perjel a magyar középkori történelem és építészet egyik legfontosabb, épségben megmaradt szent helyeként beszélt I. András király nyughelyéről.
Azt mondta: a kormány 7,2 milliárd forinttal támogatta a Tihanyi Bencés Apátság komplex felújítását, amelynek egyik, de történelmileg talán legfontosabb eleme volt a nagytemplom teljes rekonstrukciója.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselőjének botrányos kijelentéseiről kérdezték Magyar Pétert Vácon, ám testőrei meglehetősen agresszíven léptek fel - látható a Magyar Péter váci látogatásáról készült videóban.
"Sikeressé fogjuk tenni Magyarországot, hiába akarnak elgáncsolni bennünket" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: "nagy harc lesz, sőt nem lesz, hanem nagy harc van. Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani. Nagy feladat, de nem ijedünk meg tőle, nem hátrálunk meg, hanem győzni fogunk."
A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.