Latorcai Csaba: 175 millió forint érkezik Szolnokra a Versenyképes járások programban
Latorcai Csaba rámutatott arra: csak az elkövetkező hetekben 175 millió forint támogatást fog nyújtani a kormány Szolnoknak például a Versenyképes járások programban. Ebből lehetőség nyílik útfelújításra, közvilágítás- és közlekedésfejlesztésre, a közbiztonság javítására.
2025. április 30. 08:33
Latorcai Csaba - kdnp.hu
Már tényként kezelhető, hogy 175 millió forint forrás érkezik alapvetően közlekedésfejlesztésre, a közvilágítás és a közbiztonság javítására Szolnok város számára a Versenyképes járások program keretében - erről a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt kedden a Szolnoki Kereszténydemokrata Est előtti sajtótájékoztatón.
Latorcai Csaba, aki a KDNP ügyvezető alelnöke is, felidézte: a politikai évad kezdetén pártjuk országgyűlési frakciója és vezetése közösen úgy határozott, hogy az idén vezetőik, országgyűlési képviselőik ellátogatnak Magyarország minden vármegyéjébe és azokon belül minden járásba.
A látogatásokon a helyi közélet képviselőivel, valamint a KDNP helyi képviselőivel, tagjaival és szimpatizánsaival találkoznak.
Céljuk a személyes konzultáció arról, hogy a helyiek mit gondolnak az ország és saját lakókörnyezetük ügyeiről, szerintük jó irányba mennek-e, és ha irányváltást tartanak szükségesnek, akkor annak részleteiről, okairól és mikéntjéről is tájékozódnak - tette hozzá.
Kiemelte: a KDNP mint a "hétköznapi emberek pártja" felkarolja a kisemberek ügyes-bajos dolgait és azokra megoldást kínál, legyenek azok országos vagy helyi problémák.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy jó irányba mennek-e Szolnok dolgai a város új polgármesterének vezetésével - folytatta Latorcai Csaba, megjegyezve: erről is szó lesz a fórumon.
Hozzátette: alapvetően az elmúlt hónapokban Szolnok polgármestere "csak botrányos kijelentésével és botrányos viselkedésével" került be a sajtóba, és "nyomdafestéket nem tűrő módon" nyilatkozott arról, hogy a kormány miként támogatja Szolnok városát és a szolnokiakat.
"Nem szeretném idézni, bár megtehetném" - mondta a polgármester "elhíresült mackónadrágos" megnyilatkozásáról az államtitkár.
Latorcai Csaba rámutatott arra: csak az elkövetkező hetekben 175 millió forint támogatást fog nyújtani a kormány Szolnoknak például a Versenyképes járások programban. Ebből lehetőség nyílik útfelújításra, közvilágítás- és közlekedésfejlesztésre, a közbiztonság javítására.
Magyarország kormánya"így szúr ki" a szolnokiakkal - fogalmazott, megjegyezve: "remélem, hogy észhez tér a polgármester", és végre a szolnokiak érdekeit fogja figyelembe venni, mert az elmúlt hónapokban nem a szolnokiak érdeke alapján politizált.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a konzultáció után, ha szükséges, a KDNP helyi képviselői ezeket a problémákat szisztematikusan a közgyűlés elé fogják tárni.
Kitért arra is, hogy számos, Szolnokhoz emblematikusan kapcsolódó projekt megvalósítása, felgyorsítása is várható. Példaként említette, hogy a kereszténydemokrata képviselők javaslatára komoly előrelépés lehet a belvárosi templomtorony felújításának előkészítésében, és bízik abban, hogy hamarosan megkezdődhet maga a felújítás is.
Elmondta: Szalay Ferenc, Szolnok és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztos azon dolgozik, hogy a város másik emblematikus épülete, a Tisza Szálló is végre visszanyerje régi szépségét.
Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy helyben is erős a szövetség a Fidesz és a KDNP között, egyben kiemelte a helyiekkel való eszmecsere fontosságát, jelezve: számos fejlesztés valósult meg az elmúlt tizenöt évben Szolnokon.
Szalay Ferenc miniszteri biztos, Szolnok korábbi, fideszes polgármestere a fejlesztésekről elmondta: túl azon, hogy 175 millió forint érkezik Szolnokra a Versenyképes járások program keretében, a kormány a TOP Pluszon keresztül további, európai uniós és hazai forrást, mintegy 17 milliárd forintot juttat Szolnok városának.
Amikor Szolnok jelenlegi polgármestere arról beszél, hogy a városban nem történt semmi, "akkor vagy nem volt jelen a városban, vagy nem figyelt oda, hogy mi minden történik" - fogalmazott, megjegyezve: a kormány százmilliárdos nagyságrendű fejlesztéseket hozott az elmúlt öt-tíz évben Szolnok városába.
Szalay Ferenc kitért arra, hogy 22 éves polgármestersége alatt a hitélet megerősödött a városban. Működik egyházi óvoda, általános iskola és középiskola, a templomok megújultak mintegy másfél milliárd forintos fejlesztés során, és adapterház is épült.
Kiemelte: folytatják a munkát a hitélet erősítésében és a város fejlesztése tekintetében is.
"Bár fejlesztési biztosként nehéz úgy dolgozni, hogy a polgármester ellene dolgozik ennek az egésznek, azért csak megbirkózunk ezzel a feladattal is" - fogalmazott Szalay Ferenc.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.
Orbán Viktor a Voks 2025 szavazás utolsó napján azzal érvelt: aki eddig kimaradt a szavazásból, "az most hallgasson a többiekre", arra a több mint 2 millió emberre, aki már elmondta a véleményét Ukrajna uniós tagságáról.
"Az eredetileg tervezett 78 milliárd forintos költségvetést nem léptük át, és nem is lehetett túllépni, s büszkék vagyunk arra, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj egy olyan rendezvény, amely önmagát eltartja. Az elmúlt 15 évből 13-szor a jegybevételekből nyereséges volt a Zrt., amelynek a Hungaroring fenntartásához és a versenyszervezéshez nincs szüksége állami támogatásra" - mondta Gyulay Zsolt.