Október 6-án minden magyar ember megáll egy pillanatra. Csendben vagy imádságban, de ugyanazzal az érzéssel: fájdalommal és büszkeséggel. Fájdalommal, mert 1849-ben ezen a napon a Habsburg-birodalom bosszúja véresen lesújtott a magyar nemzet hőseire. És büszkeséggel, mert az aradi vértanúk halála a magyar hűség, a hazaszeretet és a becsület örök példájává vált.

 

Arad nem egyszerűen tragédia volt. Arad a megtorlás szimbóluma – a hatalom üzenete a szabadság népének: így jár, aki mer magyar lenni egy birodalom közepén. De a Habsburgok üzenete végül nem félelmet, hanem elszántságot szült. A  kivégzettek vértanúsága megerősítette a nemzeti lelket: a magyar népet lehet verni, de megtörni soha.

Ma ismét egy birodalmi központ próbálja megszabni, hogyan éljen, mit gondoljon és miről döntsön a magyar nemzet. Csak ma nem karddal jönnek, hanem „jogállamiságra”, „értékekre” hivatkozva. Nem vérrel fenyegetnek, hanem pénzügyi zsarolással, politikai presszióval és médiatámadásokkal.

 

Bécs és Brüsszel között évszázadok választanak el bennünket – de a lényeg ugyanaz: megtörni a magyar függetlenséget, rákényszeríteni bennünket egy birodalmi logikára, ahol a nemzet már csak díszlet, a szuverenitás pedig papíron létező illúzió. Akkor is és most is vannak, akik nem tudják elfogadni, hogy a magyar nem hajlandó lemondani arról az alapigazságról: a nemzet sorsa a nemzet kezében van.

 

A magyar történelem tele van szuverenitási harcokkal. A 19. században Bécs, a 20. században Moszkva, ma pedig Brüsszel az, ahol a magyar függetlenség kérdése újra és újra felvetődik. És ahogy egykor a Habsburgok sem tudták elvenni a hitünket, úgy ma sem sikerülhet senkinek, aki politikai vagy ideológiai alapon akarja ránk kényszeríteni az akaratát.

A modern kor harca már nem feltétlenül a csatatéren zajlik. Ma már nem ágyúk dörögnek és nem bitófák állnak a város szélén. A 21. században a küzdelem egyik terepe a digitális világ. Ott ahol az információ, a vélemény, a hír és a manipuláció összefonódik, részben ott dől el, hogy kié lesz a jövő, 

 

Ezért jöttek létre a Digitális Polgári Körök és a Harcosok Klubjai – közösségek, amelyek a magyar nemzeti oldal új digitális védelmi vonalai. Itt az ideje, hogy mindenki felismerje: a szellemi és információs függetlenség éppolyan fontos, mint a politikai. A magyar embernek joga van ahhoz, hogy saját hangját hallassa, és ne idegen érdekek algoritmusai döntsenek arról, hogy mi az igazság, mert a 21. században a szabadság védelme a szó és az igazság erején is múlik.

 

A digitális térben ma is szabadságharc folyik. Csak a fegyver nem puska, hanem szó. Éppen ezért a nemzeti hangot nem hagyhatjuk elveszni a brüsszeli propagandagépezet zajában.

Arad után a megtorlás célja egyértelmű volt: elrettenteni, megtörni, példát statuálni. Ezt teszi Brüsszel is, ha más véleményen van egy nemzet – csak más eszközökkel. Aki nem hajlik meg a birodalmi akarathoz, azt politikailag elszigetelik, gazdaságilag büntetik, erkölcsileg megbélyegzik.

 

Ez a modern kori „megtorlás” – finomabb, de alattomosabb. De a magyar ember ismer egy másik nyelvet: a hit, a kitartás és a szabadságszeretet nyelvét.

 

Mi, a 21. század magyarjai, ezért állunk ma is ki a nemzeti szuverenitás mellett – legyen szó határainkról, családjainkról vagy digitális terünkről.

 

Október 6. nem a múlt gyásza, hanem a jövő feladata. A vértanúk halála nem lezárta, hanem megnyitotta a magyar szabadság történetét. A mi felelősségünk, hogy folytassuk – hittel, bátorsággal, és azzal az egyszerű, magyar igazsággal:

 

Magyarország nem alattvalók földje, hanem hősöké, akik büszkén vállalják a megtorlást, mintsem lemondjanak a szuverenitásról!

 

Főkép: Thorma János: Aradi Vértanúk című festmény