Karácsony Gergelyt már baloldalról is erősen kritizálják
A baloldalon is a kritikák kereszttüzébe került a főpolgármester: Karácsony helyettese is kiakadt a jegyárak emelésén.
2023. július 24. 10:07
„Nem kellett volna megemelni a jegyárakat” – fogalmazott a Hír TV riporterének Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes. A baloldali politikus kirohanására Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője közölte: jól mutatja Karácsony Gergely antidemokratikus városvezetési stílusát, hogy még a saját vezetőtársaival sem egyeztet. Wintermantel úgy gondolja, hogy a főpolgármester lépése arrogáns és szakmailag is mindenképp megkérdőjelezhető.
Ahogy arról lapunk beszámolt, Karácsony Gergely a múlt héten közösségi oldalán jelentette be, hogy szeptembertől 28 százalékkal megemeli a jegyárakat a BKK: a vonaljegy 450 forint, a buszokon megvásárolható vonaljegy 600 forint, a tízdarabos gyűjtőjegy pedig négyezer forint lesz. Budapest balliberális polgármestere a tömegközlekedés jegyárainak emelése miatt is a kormányt hibáztatja, szerinte ugyanis a kormányzati sarcpolitika a közösségi közlekedés működtetését veszélyezteti. Állítása szerint a kormány 15-szörösére emelte a budapestiekre kirótt elvonást – azaz a szegényebb önkormányzatok megsegítésére szolgáló szolidaritási hozzájárulást – és ma már Budapest finanszírozza a kormányt, és nem fordítva.
Mint ismeretes, a szolidaritási hozzájárulás mértékét egyedül az ország leggazdagabb önkormányzata kifogásolja, még a baloldali vezetésű vidéki önkormányzatok sem.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Bakondi György felidézte, hogy 2015-ben 400 ezer ismeretlen személyazonosságú, többnyire fiatal férfi hatolt be Magyarország területére okmányok nélkül, szervezetten, bűnözők irányításával.
A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.