Karlsruhében mutatkozott be a új csapatában Szoboszlai
Az RB Leipzigtől két és fél hete szerződtetett középpályás, a magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben jutott szerephez, melyet új együttese gyorsan megszerzett vezetés után 1-1-es döntetlennel zárt.
2023. július 19. 23:01
Első nyári felkészülési mérkőzésén 4-2-re nyert a Karlsruhe vendégeként a Liverpool labdarúgócsapata, melyben először lépett pályára Szoboszlai Dominik.
Az RB Leipzigtől két és fél hete szerződtetett középpályás, a magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben jutott szerephez, melyet új együttese gyorsan megszerzett vezetés után 1-1-es döntetlennel zárt.
A második játékrészre tizenegy új futballistát küldött pályára Jürgen Klopp, a Németországban edzőtáborozó együttes német vezetőedzője. Ebben a szakaszban a Liverpoolnak kellett egyenlítenie, majd az angol csapat a ráadásban harcolta ki a győzelmet: 2-2-nél Diogo Jota a 92. és a 93. percben is a hazaiak kapujába talált.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
"Krasznahorkai László a Kafkától Thomas Bernhardig nyúló, az abszurdizmus és a groteszk túlzás által jellemzett közép-európai hagyomány nagyszerű epikus írója. De több is rejlik benne: keleti hatások is megmutatkoznak műveiben, amelyek hangvétele szemlélődőbb, finoman hangolt" - méltatta közleményében a Svéd Akadémia.
Ha kell, akkor erősítjük a drónfal kiépítését, és folyamatosan fejlesztjük a légvédelmi és szárazföldi képességeinket – fejtette ki írásbeli felszólalásában Hölvényi György. Felidézte, hogy Magyarország a NATO parancsnoksága alatt jelenleg is kulcsszerepet vállal a balti országok légtérvédelmében.