Kövér László: sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban
A házelnök szerint mindössze annyi zajlik, hogy Gyurcsány Ferencet az ellenzéki térfélen felváltotta Magyar Péter, "pánikra semmi ok". A kormány szerinte 14 év alatt történelmi tetteket hajtott végre.
2024. október 7. 09:32

Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke szerint nem történt más, minthogy a Gyurcsány Ferenc által gyűlöletből ácsolt pódiumról, a hátsó lépcsőn felkapaszkodva, Magyar Péter letaszította a baloldal vezérét, összegyűjtve azt a harminc százaléknyi szavazót, akinek annyi üzenet elegendő, hogy ne Orbán Viktor vezesse az országot. Kövér László a Magyar Nemzetnek interjújában elmondta, egyáltalán nem ért egyet azzal a helyzetértékeléssel, hogy a Fidesz válságban lenne.

"Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül nagy bajban van. A történelem furcsa fintora, hogy amikor több mint száz év után végre belül kezdtük rendezni közös dolgainkat, történelmi adósságainkat, ledolgozni a hátrányunkat, amit a XX. század okozott, kívülről előbb a Covid, aztán a háború és az ezzel járó gazdasági nehézségek törnek ránk. Mindehhez járulnak hozzá azok a kulturális, értékrendbeli problémák, amelyek Európa identitásvesztésével fenyegetnek. Ennek a világnak a részeként próbáljuk a szuverenitásunkat, az értékeinket és az életmódunkat megvédeni, illetve a magunk erejéhez mérten hozzájárulni ahhoz, hogy Európa rátaláljon önmagára, és a világ is jobb irányba forduljon" - fogalmazott.

Magyar Péter politikai színrelépésével kapcsolatban kiemelte, hogy pánikra semmi ok nincs, a Fidesznek politikai stratégiájában nem kell változtatnia, de a politikai kommunikáción módosítania kell, mert azt Magyar átalakította.

"Feltűnt a politikai küzdőtéren egy eddig ismeretlen, új ellenfél, aki összegyűjtötte azon ellenzéki szavazókat, akiknek régóta elegük volt Gyurcsányékból, a momentumos ostobákból, a nem létező Párbeszédből, meg a hangoskodó Tordaikból és Szabó Tímeákból, illetve a Jobbikból, amelyik annyira belebonyolódott a saját cseleibe, hogy már azt sem tudja, honnan indult és merre tart. Semmi más nem történt eddig" - mondta, ugyanakkor kitért rá, hogy megnyugodni nem szabad. "Erről szó sincs, hiszen a kormányzati feladat gyakorlása állandó kihívással és - talán szükségszerűen - emberi hibákkal is jár.

Mindezzel együtt abból indulok ki, hogy tizennégy éve kormányzunk, és a teljesítményünket reálisan értékelve, önteltség nélkül kijelenthető, hogy ez a politikai közösség az ország élén történelmi tetteket hajtott végre. Először is 2010 után megoldotta azt a pénzügyi-gazdasági válságot, ami egy totális államszervezési, illetve erkölcsi krízissel társult - előbbi a közbiztonság összeomlásában, utóbbi a határon túli magyarokat megalázó dicstelen népszavazásban csúcsosodott ki. Mindezt a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal hagyta ránk örökül" - tette hozzá. Kövér László hangsúlyozta, hogy 2012-től egészen 2022-ig olyan évtizednek voltak a részesei, amely statisztikai mutatókkal igazolhatóan száz év óta nem látott gyarapodást hozott az országnak, benne a magyar családok többségének életében is.

Az adósrabszolgaság szakadékának széléről rántották vissza az országot, és családok százezreit mentették ki a devizaadósság csapdájából. Ráadásul nemcsak jelentős mértékben csökkentették a bruttó hazai össztermékhez képest fennálló államadósságot, de annak szerkezetét is átalakították: nagy részét forintosították, és fontos változás az is, hogy már jórészt a magyar emberek hitelezik az állam működését a kincstárjegyeken, állampapírokon keresztül, ami pénzügyi biztonságot hozott az országnak. "Ezt az tette lehetővé, hogy folyamatosan nőtt a családok felhalmozása. Egy segélyalapú társadalompolitika helyett munkaalapú gazdasági modellt hoztunk létre, melynek eredményeképpen ma többen dolgoznak hazánkban, mint bármikor 1990 óta. Mindezek mellett olyan családtámogatási rendszert sikerült felépíteni, ami a világ számos pontján mintaként szolgál" - mondta a lapnak adott interjúban.

Kiemelte, hogy az elmúlt tizennégy év hozadéka az is, hogy Orbán Viktoron keresztül Magyarország ma olyan tényező az európai és a világpolitikában, amit az ország mérete, gazdasági potenciálja nem indokol. "Ugyanakkor az is tény, hogy 2022 februárja után, az orosz-ukrán háború kitörése és az erre válaszul adott, katasztrofálisan elhibázott uniós szankciós politika következtében megtört ez az előbb említett lendület, olyan kihívások tornyosulnak előttünk, amelyekre még nem találtuk meg a megfelelő választ. A miniszterelnök éppen ezt a kivezető utat keresi, amikor gazdaságpolitikai fordulatról, illetve gazdasági semlegességről, a blokkosodásba való beleszorulás helyett széles körű kapcsolatépítésről vagy arról beszél, hogy miként küzdhetné le Európa a migrációs válságot vagy hogyan növelhetné a versenyképességét" - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Kövér László szerint - jó esetben - az csak a kezdet, hogy az utóbbi hónapokban sorra nyerik a választásokat helyi vagy országos szinten a bevándorlásellenes, nemzeti, szuverenista pártok, miközben olyan intézkedéseket vezetnek be például a határellenőrzés terén, amelyekért Magyarországot bünteti az Európai Unió, ugyanakkor nem biztos, hogy ez a folyamat a demokrácia keretein belül végbe tud menni. "A nyugat-európai emberek többsége ugyanazt vallja a lényeges kérdésekben, amit a magyar kormány is képvisel a migrációs politikában, az orosz-ukrán háború kezelésében, a szankciók ügyében vagy az LMBTQ-propaganda kapcsán.

Ők is pontosan látják országaikban a problémákat, de az uralkodó elit igyekszik elszigetelni a választókat azoktól a pártoktól, amelyek radikális válaszokat ígérnek" - mondta. A közelgő amerikai elnökválasztás kapcsán kifejtette, hogy "az európai szuverenistáknak úgy kellene Donald Trump győzelme", mint egy falat kenyér, mert a demokrata szélsőbaloldal és a Trump vezette jobboldal szemlélete között égbekiáltó különbség van, míg a magyar kormányt sokan bírálják, amiért mindent egy lapra, Trumpra tett fel.

MTI
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
MTI Hírfelhasználó