Tekintve hogy a magyarok az élvonalban szerepelnek, csoportelsőség esetén garantált lenne a pótselejtezős hely, ehhez azonban nemcsak a bosnyákokat, hanem a papírforma szerint esélyesebbnek tartott németeket és hollandokat is maguk mögé kellene utasítaniuk.
2024. szeptember 6. 10:46
Rossi – MTI/Szigetváry Zsolt
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös kiírásában, melyben az A divízió 3. csoportjának első fordulójában rögtön komoly erőpróba vár rá Düsseldorfban, az átalakuló német csapat ellen.
Marco Rossi szövetségi kapitány a keret kijelölésekor elmondta, hogy az NL fontos sorozat, mert meghatározza, milyen kalapból sorsolják a nemzeti együttest a jövő évi világbajnoki selejtezőkre. Nagy előnynek nevezte, hogy a magyarok a legmagasabb divízióban szerepelnek, mert a C-ből lehetetlen lenne kedvező vb-selejtezős sorsolásban reménykedni.
A 60. születésnapját jövő hétfőn ünneplő olasz szakember öt újoncot hívott be a keretbe, közülük mind az öten a magyar bajnokságban szerepelnek, igaz, szerdán a paksi Vas Gábor megsérült az edzésen, és csütörtökön elhagyta Telkit, helyére pedig a szakmai stáb nem hívott be másik futballistát.
A magyarokhoz hasonlóan vannak változások a németeknél is: Toni Kroos, Manuel Neuer, Ilkay Gündogan és Thomas Müller már nem tagja a Nationalelfnek, Julian Nagelsmann szövetségi kapitány így némiképp át kell, hogy alakítsa az együttesét, amely így is bombaerős ellenfélnek ígérkezik. A szakvezető a 91-szeres válogatott Joshua Kimmichet, a Bayern München játékosát nevezte ki csapatkapitánynak, és azt is elmondta, hogy Neuer távozása után a 37 éves Marc-André ter Stegen védi majd a kaput.
A két csapat az NL előző kiírásában is azonos csoportban szerepelt, akkor Budapesten 1-1-es döntetlen született, idegenben pedig Szalai Ádám emlékezetes, sarkazós góljával 1-0-ra Magyarország nyert. A nyári Európa-bajnokságon szintén találkozott egymással a két együttes, s a később a negyeddöntőben búcsúzni kényszerülő németek Stuttgartban 2-0-ra nyertek az A csoportban.
Szombaton az NL-csoport másik találkozóját Eindhovenben vívják, a hollandok ott látják vendégül Bosznia-Hercegovinát.
A négyes első és második helyezettje a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőbe jut, a harmadik ugyancsak tavasszal osztályozóra kényszerül a B divízió egyik csoportmásodikjával, míg a negyedik kiesik a másodosztályba.
Amint arra Marco Rossi is utalt, a Nemzetek Ligájával - ha közvetetten is, de - megkezdődik a 2026-os vb-selejtező európai része. Az NL-ből közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.
Tekintve hogy a magyarok az élvonalban szerepelnek, csoportelsőség esetén garantált lenne a pótselejtezős hely, ehhez azonban nemcsak a bosnyákokat, hanem a papírforma szerint esélyesebbnek tartott németeket és hollandokat is maguk mögé kellene utasítaniuk.
A Németország-Magyarország találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik a francia Clément Turpin sípjelére.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 1. forduló:
Németország-MAGYARORSZÁG, Düsseldorf 20.45
Hollandia - Bosznia-Hercegovina, Eindhoven 20.45
A csoport további programja:
2. forduló (szeptember 10.):
MAGYARORSZÁG - Bosznia-Hercegovina, Puskás Aréna 20.45
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.
Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".