A rendezvényen a Liverpool magyar válogatott futballistája, a nemzeti csapat kapitánya élő beszélgetés keretében ad interjút, a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott és meglepetésvendégekre is lehet számítani.
2024. március 28. 13:55
A magyar futballcsilag a Puskásban 2024. március 26-án. MTI/Illyés Tibor
Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.
A középpályás által szervezett eseményt május 30-án a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.
A rendezvényen a Liverpool magyar válogatott futballistája, a nemzeti csapat kapitánya élő beszélgetés keretében ad interjút, a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott és meglepetésvendégekre is lehet számítani.
A Szoboszlai Élő eseményre április 10-én 10 óra 10 perckor kezdődik a jegyértékesítés.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.