Tordain kívül egy másik Gyurcsány-közeli ügyvéd is komoly bajban
Nem Tordai Csaba az egyetlen Gyurcsány-közeli ügyvéd, aki az elmúlt években komoly bűncselekmény gyanúja miatt került a hatóságok látókörébe. Több mint hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával áll ugyanis évek óta bíróság előtt Czeglédy Csaba. A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvédje Tordaihoz hasonlóan a bukott kormányfő és a baloldal egyik legfontosabb bizalmasa.
2023. november 27. 09:54

A főpolgármester jogi főtanácsadója nem az egyetlen baloldali ügyvéd, akinek a szerepét valamilyen büntetőeljárásban vizsgálja a hatóság. A Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom elleni nyomozás keretében házkutatást „elszenvedő” Tordain kívül évekkel ezelőtt Czeglédy Csaba is az adóhatóság célkeresztjébe került. A Demokratikus Koalíció (DK) és Gyurcsány ügyvédjét, bizalmasát még 2017. nyarán vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Czeglédy sokáig letartóztatásban volt, majd a 2018-as választások előtt mentelmi jogának köszönhetően néhány órára ki tudott kerülni a rácsok mögül.

Czeglédy egy évvel később, az EP-választások idején is kihasználta a mentelmi jogot, akkor maga a Demokratikus Koalíció dobott neki mentőövet azzal, hogy feltették őt a párt listájára. Ezzel pedig Gyurcsány bizalmasa időt nyert, hiszen így jócskán elhúzódott az ellene indult büntetőügy: az azóta már szabadlábon védekező politikus-ügyvéd volt a vezetője a Human Operator Zrt.-nek, annak a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégnek, amely ellen költségvetési csalás és gazdasági bűncselekmények miatt indult eljárás.

Bűnszervezet, Czeglédy vezetésével

A vádirat szerint a 2011-től működő, a korábban egyszer már adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával – amelyek teljesítési segédként összesen nyolc iskolaszövetkezetet vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. Az ügyészség szerint a foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vádhatóság szerint az alvállalkozókat és a szövetkezeteket ténylegesen a Human Operator Zrt. irányította, így a vád szerint a bűnszervezet több mint hatmilliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek. Az ügy tárgyalása jelenleg is zajlik a Kecskeméti Törvényszéken.

Az „ördög ügyvédje”

Czeglédyt később az „ördög ügyvédje” botránnyal is összefüggésbe hozták a hatóságok, ez a per szintén folyamatban van. Az „ördög ügyvédje” blog hozta nyilvánosságra a 2019-es önkormányzati választások előtt a Borkai-ügyet. Pikáns, erotikus felvételek láttak napvilágot, valamint olyan információkat lebegtettek meg, amelyek korrupcióról szóltak. Miután az oldal elkezdte kihozni a botrányos részleteket, fotókat és videókat az ismert adriai hajóútról, az érintettek feljelentés tettek a rendőrségen. Az előzetesen beharangozott korrupciós bizonyítékokat és a Borkaiék drogfogyasztását alátámasztó anyagokat később semmi nem igazolta. A DK-s ügyvédet és társát kilencrendbeli, különleges személyes adattal való visszaéléssel vádolják.

Czeglédy tagságát már felfüggesztették, Tordai sem lehet nyugodt

Mivel Czeglédyt sokmilliárdos adócsalással is vádolják, ami miatt hosszú börtönéveket is kaphat, a Vas Vármegyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette Gyurcsányék ügyvédjének kamarai tagságát. A bukott kormányfő korábbi államtitkárának, a baloldal kulcsfontosságú bizalmi emberének, Tordai Csabának ettől egyelőre nem kell tartania, ám, mint ahogy a Magyar Ügyvédi Kamara lapunknak küldött válaszából kiderült, ha a 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében gyanúsított lesz, már fájhat a feje.

Lebuktak a félmilliárddal

Emlékeztetőül: Karácsonyék bűncselekménygyanús adománygyűjtése egy tavaly nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentéssel lepleződött le. A beszámolóból egyebek mellett kiderült, hogy a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben fizetett be több mint 500 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára. A pénz több mint négyötöde euróban és fontban érkezett a 99 Mozgalomhoz.

Két kulcsembernél is volt házkutatás

Az ügyben Tényi István és a mozgalom számlavezetője, az OTP feljelentése alapján költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt van eljárás. Fontos körülmény, hogy a bank által feltárt adatokból arra lehet következtetni, hogy mikroadományokról szó sem lehetett. Az OTP lépése után nem sokkal Tordai Csaba ügyvédi irodájában házkutatást tartott a NAV, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le egy ügyész jelenlétében. A nyomozás itt azonban nem állt meg, ugyanis az adóhatóság munkatársai Karácsony pénzhordó emberéhez, a 99 Mozgalom hivatalos képviselőjéhez is kiszálltak. Perjés Gábor a Magyar Nemzetnek nem cáfolta, hogy házkutatást tartottak törökbálinti otthonában, ám az ügy többi szereplőjéhez hasonlóan, az eljárás új fejleményei óta inkább hallgat.

Magyar Nemzet
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Závogyán Magdolna: A kincsek eredetiséget képviselnek
    A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
MTI Hírfelhasználó