Két csoda egyetlen napon: Makovecz és Olasz
Szerző: Molnár Judit
2025. november 25. 10:06
Siettünk megnézni a napokban megnyitott kiállítást Makovecz Imre születésének 90. évfordulója alkalmából. Nem vagyunk építészek, se művészettörténészek, de szeretném, ha más laikusok is ugyanakkora örömöt szereznének maguknak, mint mi, és elmennének a Műcsarnokba. Ezért gondoltam, hogy megírom. Abban biztos vagyok, hogy nagyon sok rajongója van a Mesternek. Aki pedig nem az, azzá válik, ha odamegy.

Nagyon sok segítséget kapunk mindenhol a nagyszerű rendezők mellékelt magyarázataiból, amelyeket én is idézek itt, mivel én nem vagyok szakértő, csak befogadó, aki nagy tisztelője ennek a zseninek. Nem csupán művei alapján, hanem mélységes hazaszeretete miatt is. Sürgette a nemzeti erők összefogását. Sosem felejtem el pl. a TF-estéket, ahol a polgári értelmiség rendszeresen találkozott nagyszerű előadókkal, és ahol egyik alkalommal a Mester így zárta beszédét:
„én Orbán Viktorra szavazok.”
Kevesen merték ezt akkoriban így, nyilvánosan, nagy tömeg előtt kimondani. És nem kevésbé az ő hatására is Orbán Viktor felszólított a polgári körök megalakítására. (Nekem személyes beszélgetéseim is voltak a nagybetűs ALKOTÓVAL a Békemeneteken és telefonon is. Sorsom nagy ajándékának tekintem, hogy egy ekkora személyiséggel ez lehetséges volt.)
Már a belépéskor is egyedi megoldással találkozunk, mert a rendezők négy nagyobb és két kisebb sátorszerű építményben drótokra felfüggesztett Makovecz-rajzokat és -terveket mutatnak be, bizonyítva, hogy ő grafikusnak is nagy volt. A nagyobbakban egyenként kb. 80, a kisebbekben cca 40 grafika van kirakva.
A kiállítás címe: Angyalok és Építészet.
És mindjárt az első „sátorban” láthatók templomtervezési rajzai, amelyeket „az angyalok inspiráltak”. Makovecz ugyanis az angyalokat a túlvilágra nyíló kapu őrzőinek tartja, akik segítenek vezetni bennünket. Nem véletlenül volt hangoztatott célja a föld és az ég összekötése. Szavai és a kiállítás rendezőinek magyarázatai segítenek nekünk.
Láthatunk Templomok és tornyok „sátrat”, valamint a köztéri és közösségi épületek terveinek „sátrát”. Ez volt ugyanis a Mester hosszú útja, mert a 70-es és 80-as években szociológusokkal, építészekkel és néprajzosokkal bejárta az országot, hogy felmérhesse, mi maradt meg a szocializmusban a magyar falvak szellemiségéből, mert azokat akarta tovább vinni. (Megjegyzem, emlékszem tévés interjúira, amelyekben szintén gyakran elmondta, hogy a helyiek munkaerejére támaszkodik, helyi anyagokkal dolgozik, és nem túl költséges terveket dolgoz ki.)
A lényeg: mindig a hely szellemére kell koncentrálni. Ezért tekinti Jonathan Glancey, a kiállítás kurátora Makovecz épületeit „élő helyek”-nek. Aztán az Atlantisz „sátorban” a megkövült civilizációk lenyomatairól van szó (Rajzok és montázsok) a természet erejéről, az ember és az építészet kapcsolatáról pl. a növényekhez, fákhoz, kőzetformációkhoz, amelyeken civilizációnk felépült.
Egy hídon át, amely mellett maketteket láthatunk, pl. a szentendrei Duna éttermét, beérünk a legnagyobb terembe, a Feltámadás templomának nagyobb makettjéhez. Ez egy megnyert pályázat eredménye volt, ami nem valósult meg, pedig szakértők és laikusok egyaránt az életmű csúcsának tartják. A makett körül kivetítőn látható a templom külseje és belseje, egy oldalteremben még filmen is.
Egy újabb teremben láthatók a megvalósított tervek (pl. Kakasd, Csenger, Kolozsvár stb.) fotói, még a kevésbé ismertek is, mint pl. a mártélyi Boldogasszony házacskája, valamint több műemléki védettséget kapott épület, pl. a paksi piactér. Ugyanitt fotók az életéről, használati tárgyak, további tervek, hazai és külföldi kitüntetések, pl. a Corvin-lánc. Persze a nagyon ismertek (pl. a sárospataki Művelődési Ház, a siófoki evangélikus templom, a makói Hagymaház Művelődési Ház stb. is).
A FA mint művészetének abszolút főszereplője a fa termében valóban lenyűgöző.
Már eltelt pár óra, de a gyönyörködés folytatódott, amikor kifelé menet az első teremből a szintén sok díjjal (pl. Prima Primissima) kitüntetett fotóművész és filmrendező, tévés szakember Olasz Ferenc kiállítására fordultunk be – a szakralitás jegyében, mert az nála is a fő motívum. Bejárta a szűk hazát, de a Felvidéket is, azok csodálatos fa-, kő-, fém- és bádogkrisztusait és -máriáit fényképezve, hogy megörökítse a még fellelhető spirituális örökségünk emberi és tárgyi emlékeit, később filmjeiben és könyveiben is. A megkapó paraszti arcok, kérges kezek, továbbá székelykapuk, fejfák, kálváriák nem engedik el a néző tekintetét. Az ő kiállításának címe: Arcodat keresem. Ez idézet Canterbury Szent Anzelm (11. század) imájából, amely istenkeresés is egyben.
Végül: Mindenki, aki csodát akar látni és átélni, ne sajnáljon egy bő fél napot a két programra. Megtisztulva tér haza, mert ennyi szakralitással feltöltve könnyebb szívvel megy bele az adventi időszakba.
Címkék:






