Az elnök a helyén van és segíti az országot

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
Az MTI által közzé tett hírben látszólag semmi különös nincs, manapság azonban némileg meglepi a polgárokat. Az elnök ugyanis nyers támadásoknak van kitéve, a Sándor-palota ostrom alatt áll. A magyar demokrácia megrohamozott erődje azonban ellenáll, és rendben teljesíti mindazt, amivel a társadalom bízta meg.
Többen fölvetik: ha Sulyok Tamás már a választás napjának estjén lemond - erre utasította az akkor nagy többséggel megválaszott politikus -, akkor nem lett volna, aki fölkérje minisztereknökségre a voksolás győztesét.
Íme, most az államtitkárok kinevezése is blokkolódott volna, ha az államelnök nincs a helyén, és nem végzi munkáját.
Különösen a Parlamentben elmondott, Sulyok Tamás elleni beszéd hökkentette meg a demokratákat. Az államfő néhány perccel korábban kérte a törvényhozást, hogy válassza kormányfőnek a nagy diadalt elért személyt, majd ez a személy a szószékről, mikrofonos fölerősítéssel ingerülten támadta a köztársasági elnököt.
"Amit az államfővel szemben tesz, az politikai huliganizmus" - öntötte formába véleményét Pokol Béla jogtudós, volt alkotmánybíró - az új miniszterelnökre utalva.
A bűszült csetepaté valóban érthetetlen.
Az új miniszterelnök ugyanis olyan kérdések ürügyén támadta az elnököt, amilyen kérdésekbe - például a Magyar Nemzeti Bank működésébe, a gyámügyi megoldásokba - nem szólhat bele. Jogi alulműveltség jellemzi az új miniszterelnököt, noha jogvégzett ember.
Egy liberális jogtudós írt dolgozatot a helyzetről, s megállapította, hogy ha a jogállamellenes törekvések eredménnyel járnának, és elmozdítanák posztjáról a törvényesen megválasztott elnököt, akkor utódját hoznák lehetetlen helyzetbe. Az utód ugyanis - bármennyire rokonszenves ember lenne is - mindenképpen "politikai kreálmánynak" volna tekinthető. "Illegitim államfő" - ez lenne az állandó jelzője, hasonlóra Lengyelországban volt példa.
És ez az államelnöki poszt lejáratását is jelentené - személytől függetlenül.
A pártpolitika meghosszabbított keze lenne a köztársasági elnök. Alkalmatlan lenne a nemzet egészének képviseletére.
Európa-ellenesség is feltűnik az új miniszterelnök görcsös erőlködésében. Tudniillik ilyen kísérlet - pozícióban lévő államfőt kipenderíteni - nem történt sehol Európában. Azaz lejáratná a magyar demokráciát - és ami ennél sokkal fontosabb: Magyarországot - a kontinens előtt.
Még akkor is, ha alkotmánymódosítással kísérleteznének: az elnök kiakolbólítása ugyanis visszaható törvénykezés lenne. Ha nép által megválaszott államfőt akarnának - ez kétfejű államot eredményezne, ami veszélyes -, akkor is meg kell várni Sulyok Tamás megbizatásának lejártát, és csak a következő időszakban lehetne szélesebb tömeg által hatalomra emelt államelnök.
A Sándor-palota politikai ágyútűz alá vonása tehát sok szempontból jogállamellenes.
A Tisza Párt nívótlanságát mutatja, hogy belülről nem figyelmeztetik erre az elnököt.
A politikatörténetben is ritkaság, hogy a valódi demokratáknak kell megvédeni a jogállamiságot az ellen a személy ellen, aki arra esküdött: "a törvényességet betartom és betartatom."
Főképen: Az államelnök.
- Ajánlott tartalmak
- Sulyok Tamás a Bibó István-i példát követve az őrhelyén marad







