Rétvári Bence: Magyar Péter mindenkit bántalmazott, aki nem hajbókolt neki

Rétvári Bence közösségi oldalán vasárnap sorra vette az elmúlt napok főbb eseményeit.
- Sulyok Tamás nem azért lett köztársasági elnök, hogy hős legyen, de ha így halad Magyar Péter, hamarosan hőst csinál belőle. Mert akkor, amikor a Sándor-palotában neki hátat fordítva fotózkodott a minisztereivel, ott annyian éreztek együtt a megaláztatását szálfa egyenesen viselő köztársasági elnökkel, mint még soha. A fotóbotrány meg a harmincas évekbe repített minket vissza.
- Krausz Ferencnek a Nobel-díja mit sem jelent Magyar Péternek. Egy Facebook-bejegyzésben tudatta vele és másik három Nobel-díjas társával, hogy ki vannak rúgva. Meg sem kérdezte őket, hogy mit csinálnak, mert ő anélkül is tudja, hogy ez felesleges Magyarországnak és az emberiségnek.
- Az átadás-átvételi többszörösen megvágott és megszerkesztett propagandafilm és a Fidesz által nyilvánosságra hozott eredeti anyag különbsége mutatja, milyen látszat valóságot akar a Tisza mindenki agyába beleültetni.
- A parlamentben eddig két beszédet tartott Magyar Péter. Az elsőben igyekezett még mélyebbre ásni a két oldal közötti árkokat, a másodikban viszont elvesztette az önkontrollt, és csak a Fidesz-KDNP frakcióval diskurált, teljesen kiesve a szerepéből. Hihetetlen, hogy 141 képviselővel a háta mögött még mindig az 52 képviselőtől lesi a visszajelzéséket.
- A Budai Vár történelmi épületeinek helyreállítását teljes gőzzel támadta, gúnyolta, próbálta lehúzni a sárba. Pedig aki végigmegy most a Budai Váron, az láthatja, ahogy a második világháborús sebek hét évtized után végre kezdenek begyógyulni, a romok helyén a történelmi épületek épülnek újjá.
- Havasi Bertalan visszaszólt Magyar Péternek, máris jött „A tanú” című filmből is ismert statuálás: aznap külön Magyar Közlönyt adtak ki a felmentéséről, Magyar Péter pedig külön videóban írta alá. Ezzel üzent, hogy aki beszól, az repül. Fenyegetésekből és megfélemlítésből épülne a szabad, emberséges és működő Magyarország?
- A Kúria elnöke sem úszta meg fenyegetés nélkül, a bíróság vezetője is zavarja Magyar Péter szemét. Neki csak az demokratikus, akit ő nevez ki. Neki csak olyan fék és ellensúly kell, akit ő ültet oda. Meddig hallgatnak még a jogvédők és liberális demokraták vajon?
- Tarr Zoltántól megtudtuk, hogy az elmúlt 16 év nagyobb pusztítást okozott, mint a tatárjárás, a Fidesz-KDNP két és félmillió szavazója pedig „gondolkodásra nem túl igényes tömeg”. Épül a szeretetország!
És két dolog, amit Magyar Péter az első hétre ígért, de nem történt meg: nem lett 480 Ft a benzin, és nem állította le az összes kilakoltatást. Pedig korábban ezt ígérte. Kormányzás helyett továbbra is egy online politikai reality show-t látunk. Közben Orbán Viktor államférfihoz méltó leltárt adott arról, milyen állapotban levő országot ad át: az eurózóna gazdasági növekedésének a duplája, megduplázott nemzeti vagyon, megnégyszerezett minimálbér, rekord családtámogatások, széleskörű otthonteremtés, rezsivédelem, védett árak, 13. és 14. havi nyugdíj, migránsmentes ország és még sokáig lehet sorolni.







