Izzadhat Magyar Péter - Krausz Ferenc nyílt levelet írt
„Szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahol az emberek nyíltan – bármilyen ügyben – ki merjék mondani, ha valakit, vagy valamit támogatnak. És ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek” – írta Krausz Ferenc, aki nyílt levélben válaszolt Magyar Péternek. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány felbontja a Krausz Ferenc vezette Élvonal Alapítvánnyal kötött, 261,7 milliárd forintos szerződést, és visszakéri a már kifizetett 22,4 milliárd forintot.
Az alapítvány az összeget arra fordítja, hogy legalább 25 nemzetközileg elismert, világszínvonalú kutató, valamint mintegy ötven kiemelkedően tehetséges fiatal kutató számára nemzetközi mércével is versenyképes kutatási környezetet alakít ki, és országos tehetséggondozási rendszert is kiépítenének. A kormányfő bejelentése után rendkívüli egyeztetést tartottak az Élvonal Alapítvány kuratóriumában, és elfogadtak egy Magyar Péternek címzett levelet, amelyben párbeszédet kezdeményeztek a miniszterelnökkel, és hangsúlyozták, hogy
a tehetséggondozás Magyarország nemzeti és társadalmi érdeke.
Krausz Ferenc nyílt levelében arról írt, hogy a közösségi médiából értesült róla, hogy a kormány felbontja a szerződésüket. „Tudatában voltunk annak, hogy az új kormány nehéz helyzetben veszi át az ország irányítását. Következésképp arra is fel voltunk készülve, hogy az előző kormány által kilátásba helyezett források – bármennyire is indokolhatóak szakmai szempontból – korrekcióra szorulhatnak. Nyilatkozataimban világossá tettem, hogy – a szerződésünk adta jogi lehetőségektől függetlenül – további kötelezettségvállalásokat kizárólag az új kormánnyal való konzultációkat követően teszünk” – jelezte.
Meggyőződésünk nekünk is, hogy Magyarországnak valóban nem párhuzamos rendszerekre, hanem egymást erősítő, együttműködésre épülő tudományos megoldásokra van szüksége – közölte a Nobel-díjas fizikus. Ismertette az alapítvány céljait és teljes körű, minden részletre kiterjedő átvilágítást kért.
„Kevés felemelőbb érzés létezik annál, mint amikor valaki munkájával hozzájárulhat hazája felemelkedéséhez.
Azt vallom, aki sokat kapott a hazától, az sokkal tartozik. Ezért szeretném hátralévő életem és munkásságom legnagyobb részét Magyarországnak szentelni.
Azon dolgozni, hogy Magyarország olyan országgá váljon, amely nemcsak útjára bocsátja legkiválóbb fiatal tehetségeit, hanem tudóssá, innovátorrá, kiváló szakemberré érve képes megtartani vagy hazahívni is őket. Olyan országgá, ahol a tudományos teljesítmény és legfontosabb nyersanyagunk, a tehetség, tudásban megnyilvánuló erőforrássá alakítása megbecsülést kap és központi szerepet játszik jövőnk alakításában” – írta a kutató, akit megrendítettek a közösségi médiában megjelent támadások. Beszámolt arról is, hogy sok támogatást is kapott kutatóktól, tanároktól, diákoktól, szülőktől, barátoktól, hogy ne adja fel.
Bármi is legyen az Ön által vezetett kormány döntése az Élvonal és a CMF jövőjéről, őszintén kívánom, hogy a magyar tudomány, innováció és tehetséggondozás a következő években minden korábbinál erősebb támogatást kapjon – olvasható a nyílt levélben.







