Soltész Miklós: az egyházi fejlesztések a lélek gazdagodását szolgálják

Az egyházi fejlesztések a lélek gazdagodását szolgálják - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a ludányhalászi plébánia kormányzati támogatással megújult közösségi házának átadási ünnepségén.
Soltész Miklós köszöntőjében a Mecseknádasdon született Skóciai Szent Margit példájára utalva, halálának évfordulóján arról beszélt, a későbbi skót királyné Szent Erzsébethez hasonlóan a maga idejében hazánktól távol is megmutatta, hogy a magyar embereknek közösségteremtő és másokat szerető, tisztelő erejük van.
Egyik legfontosabb célja a szegények támogatása, segítése volt, amit a katolikus egyházon belül a szegények világnapjaként számon tartott november 16-án különösen fontos kiemelni - tette hozzá.
Rámutatott: az egyházat sokszor támadják azzal, miért van szükség a templomok megújítására, miért kellett Kárpát-medence-szerte 2200 plébániát, parókiát és közösségi teret rendbe hozni az elmúlt évek során.
"A válasz pedig nagyon egyszerű, hiszen ezekben a templomokban és közösségi terekben olyan erő rejlik, mely a közösség erején keresztül másokat is képes támogatni" - fogalmazott Soltész Miklós.
Hozzátette: nem szabad elfeledni, hogy ezek a beruházások szakemberek tömegeinek adnak munkát, megélhetést, de legalább ennyire lényeges az is, hogy a következő években az így megújult, illetve létrehozott épületek - Ludányhalásziban is - másokat is szolgálnak.
Az államtitkár kiemelte: a szegénységnek két formája van. Az anyagi mellett jelen van a lelki szegénység is, amikor az emberek nem követik Isten tanítását és elutasítják a keresztény hitet.
Ezért az ilyen kezdeményezések fontos példái annak, hogy gazdag lélekkel és összefogva miként lehet tenni a szegényekért, a rászorulókért és akár a jómódban élő, ám az Istenhez vezető utat nem lelőkért is - mondta Soltész Miklós.
Borítókép: Ludányhalászi, 2025. november 16. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (k) beszédet mond a ludányhalászi plébánia kormányzati támogatással megújult közösségi házának átadásán 2025. november 16-án. Mellette Lengyel Zsolt korábbi plébános (b2), Hajdu István püspöki tanácsos (b3), Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j4), Kantár Norbert plébános (j3) és Varga Lajos segédpüspök (j2). MTI/Komka Péter






