Soltész Miklós: fontos a lélek erősítése

A sporton túl a lélek és a hit, valamint a közösség erősítését is a III. Egyházi Felekezetközi Sportbajnokság fontos céljának nevezte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény megnyitóján csütörtökön Sátoraljaújhelyen.
Soltész Miklós újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, a sportbajnokságon olyan katolikus, református, evangélikus és baptista fiatalok vesznek részt, akik amellett, hogy jeleskednek a sportban, a közösségeiket is nagyszerűen képviselik.
Az államtitkár elmondta, az ország tizenegy településéről érkeztek a diákok; a fiúk labdarúgásban, a lányok röplabdában mérik össze tudásukat a szombatig tartó eseményen.
Nyitóbeszédében Soltész Miklós kijelentette, a felekezetközi sportbajnokságnak három célja van: a sport mellett a közösségteremtés és a hit. Azt kérte a résztvevőktől, hogy utóbbit megerősítve adják tovább másoknak is.
Azt mondta, "mindannyian értékesek vagytok, és próbáljátok meg ezt az értéket továbbvinni az életben, erősíteni egymást".
Felhívta a figyelmet arra, hogy megjelent az úgynevezett közösségi célú programok támogatására szóló felhívás, amire várják a különböző egyházi szervezetek, közösségek jelentkezését. Hozzátette, a pályázattal akár jövő évi táborok vagy más rendezvények megtartását is tudják segíteni.
Az államtitkár közölte, november 3-áig várják a jelentkezéseket, és bíznak abban, hogy az előző évekhez hasonlóan sok százan élnek majd a lehetőséggel a Kárpát-medencében, mert "ezzel is a hitet, a közösséget és a magyarságot tudják erősíteni".
A bajnokság megnyitóján Bánné Gál Boglárka (Fidesz-KDNP), a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat elnöke azt mondta, a sportban, a tanulásban és a családban is nagy szükség van a hitre. Felhívta a figyelmet arra, hogy Sátoraljaújhely egy sportos város, és kiemelte a település jégkorong- és vízilabdacsapatát.
A III. Egyházi Felekezetközi Sportbajnokság szombatig tart, a Rákóczi Táborban a jelenlévők a labdarúgó- és röplabdamérkőzések mellett előadásokon, zenés áhítaton és tanúságtételen is részt vesznek.
Borítókép: Erdősmecske, 2025. szeptember 14. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Mecsek dél-keleti lábánál fekvő Erdősmecskén, a nemrégiben kormányzati támogatással megújult - Szent Demeter nagyvértanúnak szentelt - szerb ortodox templom avatásán 2025. szeptember 14-én. MTI/Kacsúr Tamás