Ungváry Zsolt: "Fogoly vagy s egyben foglár"

A rendszerváltás óta – ami 1990-ben volt, és azóta folyamatosan ugyanabban a többpártrendszeren alapuló parlamentáris demokráciában élünk, VSZ és KGST helyett NATO- és EU-tagként – visszatérő kérdés az ügynökakták problémája. Vagyis, hogy nyilvánosságra kell-e hozni a kommunizmus idején (kicsit leegyszerűsítve) besúgóként alkalmazott III/III-asok névsorát. A frissen megválasztott kormány ezt most megígérte; igaz, október 23-hoz időzítve, amíg azért van mód ezen gondolkodni.

Az ügynökakták ettől függetlenül kutathatóak voltak eddig is, bárkinek jogában állt betekinteni a róla készült jelentésekbe, és így megtudni, ki jelentett róla, sok név forgott is a közéletben. Maga az ügynöközés azonban roppant álságos, és az egész kissé félresikerült, félbemaradt átmenetnek fontos szimbóluma.

Besúgó, III/III-as, titkos megbízott az esetek döntő részében nem önként lett valaki. Aki ugyanis ki akarta fejezni lojalitását a rendszer iránt, kivenni a részét az „építkezésből” és learatni ennek gyümölcseit, belépett a pártba, és „hivatalosan” szolgálhatta a népi demokráciát. Ők nem is lehettek beszervezett besúgók, hiszen egyfelől kötelességből, elvi alapon, feladatszerűen úgyis jelentettek, másrészt nehezen tudtak konspirálni és titkos információkat kiszedni az „ellenségből”, hiszen tudható volt róluk, hogy részei a rendszernek, aligha velük osztották meg az ellenzéki információkat. Ők élvezték az előnyöket, útlevelet kaptak, pozíciók, fizetés, illetve különleges juttatások formájában nyíltan megkapták, ami a hűségért kijárt.

A besúgókat elsősorban zsarolással, fenyegetéssel szervezték be. Gyakran éppen olyanokat, akik egyszer már szembe fordultak az állampárttal, megjárták talán a börtönt is.

Nekik – azon túl, hogy egzisztenciájuk, szabadságuk vagy életük megtartása érdekében aláírtak – azzal a lelki teherrel is meg kellett küzdeniük, hogy pont azt a rendszert szolgálják, amelyik ellen korábban fellázadtak. Az ismert esetek közül ide sorolható Csurka István vagy Pokorni Zoltán édesapjának ügye, akik mindketten előbb voltak tevőlegesen kommunista-ellenesek, majd szörnyű kényszerek hatására, a további lelki vagy fizikai kínzások megelőzésére váltak ügynökké. Még így is előfordult (mint Csurka esetében), hogy tényleges „munkát” nem is végeztek.

A teljes cikk a Vasárnap oldalán olvasható.

Főképen: Ötvenhatosok tere (Felvonulási tér), május 1-i felvonulás 1958-ban. Kádár János és mögötte Kiss Károly. Fotó: Fortepan, egy magyar rendőr adománya