Vád a honi színházi világban: „Szász János ismét hazudik"
2023. március 28. 16:39

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja szerint Szász János rendező hazugságokat állított a Washington Postnak adott interjújában, amelyet az Index is szemlézett.

Felfedezés - Szász János rendező | Nemzeti Színház

Szász János – Nemzeti Színház

Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben azt írták: "Szász János ismét hazudik".
   
Felidézték, hogy az interjúban Szász János rendező azt állítja, "azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok".
   
A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal: ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.
   
"Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta" - írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.
   
Szász János rendezőt "nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel" maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába - olvasható a közleményben.
   
"Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába" - írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait: "Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék."
 

MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
  • Megvan a gyilkos
    A merénylőt egy barát és családtagok segítségével azonosították, majd fogták el, miután csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda nyilvánosságra hozott egy fotót a feltételezett támadóról, aki a támadást megelőzően és azt követően is ruhát váltott.
  • Szívszorító tragédia: az Egyesült Államokban meggyilkolt lánya temetésére sem engedték ki az apát Ukrajnából
    Egy ukrán apa nem vehetett részt a háború elől az Egyesült Államokba menekült, és ott meggyilkolt lánya temetésén, miután az ukrán hatóságok a hadiállapot miatt megtiltották számára az ország elhagyását. A tragédia újra ráirányította a figyelmet arra, mennyire kegyetlen következményekkel jár a háborús jogrend a hétköznapi családok életében.
MTI Hírfelhasználó