Megrázkódtatások érték a Református Egyházat
2025. január 6. 20:30

Ez is református" mottóval egész éves tájékoztató kampányt indít a Magyarországi Református Egyház, hogy bemutassa, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek itthon és a határokon túl.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak, "2024-ben nagyon régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a Magyarországi Református Egyházat".

Azzal indokolták a főként az online térben megjelenő kampány elindítását: remélik, hogy az idén sikerül újra az építkezés útján folytatni a szolgálatot.

"Ez is református" - ezzel a mottóval igyekeznek 2025-ben az egyház szolgálatára irányítani a figyelmet.

"Az egész éves ismeretterjesztő, tájékoztató kampányból a széles közönség is megismerheti azt a hol hídépítő, hol gyógyító, hol az elesetteket felemelő munkát, amelyet a reformátusok végeznek" - írták.

Példaként említették, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat rászorulók százezreit segíti szerte a Kárpát-medencében, az ukrajnai háború kitörése óta pedig több mint 400 ezer menekült számára nyújtott segítséget. A Bethesda Gyermekkórházban évente 190 ezer fiatalt gyógyítanak keresztyén lelkülettel, a különféle missziók pedig már eddig is több tízezer embernek segítettek szabadulni valamilyen függőségükből.

A református óvodákban, iskolákban, egyetemeken szintén tízezrével tanítják, nevelik a jövő nemzedékét, a hátrányos helyzetűeknek létrehozott Bárka Táborokban elképesztő nélkülözésből érkező gyermekek találkoznak az élet örömeivel és Isten szeretetével - sorolták.

"Az egyház ezek mellett természetesen missziós feladatának tekinti, hogy az Istenhez vágyódó, de a Hozzá vezető utat még kereső, az életeik nagy kérdéseire választ váró tömegeknek erős támasza legyen" - áll a közleményben.

Idézték Steinbach Józsefet, az egyház zsinatának lelkészi elnökét, aki azt mondta: 2025 a református egyházban az ifjúság szolgálatának éve.

"Csak hiteles élettel, elkötelezett szolgálattal lehetünk méltók példává válni a következő generációk számára" - vélekedett a püspök, aki hozzátette: "azért imádkozunk és cselekszünk, hogy Isten fordítsa javunkra a megpróbáltatásokat, újítson meg bennünket".

MTI
Címkék:
  • Magyar edzője van a Fradinak
    Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Négy év börtönt kér Baja Ferencre az ügyész
    Volt miniszter is a vádlottja egy baloldali korrupciós bűncselekményt tárgyaló eljárásnak. A szocialista politikusra négy év börtönt kér az ügyész.
  • Megkerülhetetlenek a hazafiak
    Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt a Fidesz-KDNP 2010 óta vezeti Magyarországot, Olaszországban a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (FdI) stabil parlamenti többséggel kormányoz szuverenista szövetségeseivel (Lega, Forza Italia), míg Hollandiában a Szabadságpárt (PVV) szintén hatalomra került.
  • ...mint átvilágított boríték – Videó
    A kommunizmus utáni rendszerváltoztatás egyik leghatásosabb politikusáról alkotott portérfilmet az MMA. Lezsák Sándor fontos magyar szellemi központot alakított ki Lakiteleken.
MTI Hírfelhasználó