Magyarország újranyitja damaszkuszi nagykövetségét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
Szijjártó Péter azt írta, az elmúlt hetekben a világ figyelmének nagy része a szíriai eseményekre irányult. Mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak, "ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk Magyarország Damaszkuszi Nagykövetségét".
A miniszter hozzátette, helyszíni személyes jelenlétünk helyreállítása lehetőséget biztosít arra, hogy első kézből kapjunk hiteles információkat az országban zajló folyamatokról, valamint képviselni tudjuk politikai álláspontunkat, szükség esetén pedig fel tudjunk lépni magyar állampolgárok érdekében.
Magyarország a közel-keleti térség békéjében, stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordítunk a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújtunk. Mindig határozottan felemeljük hangunkat a keresztény közösségek jogainak tiszteletben tartása érdekében, így van ez Szíria esetében is - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
"Mindezek mentén a Damaszkuszba visszatérő nagykövetünk a nyugati diplomaták közül elsőként és mindeddig egyedüliként kereste fel a két legnagyobb keresztény felekezet vezetőjét, akik tájékoztatást adtak arról, hogy a keresztény közösségek miként élték meg az elmúlt hetek eseményeit" - írta.
Az egyházi vezetők köszönetet mondtak Magyarország határozott kiállásáért a szíriai keresztények mellett és azon szolidaritásért, amely sajnos egyre ritkább az európai országok részéről az ilyen bizonytalan időkben - fogalmazott Szijjártó Péter.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Bakondi György beszélt arról is: a kormány arra készül, hogy beperli az Európai Unió Bíróságát, mert az egy döntésével súlyos bírságot szabott ki a külső határok védelmével kapcsolatban Magyarországra. Az Európai Unió Bírósága elleni perben egy londoni ügyvédi iroda jár el.
-
Robbie Keane gyorsan felvázolta az új szabályokat a Ferencvárosnál.
-
Volt miniszter is a vádlottja egy baloldali korrupciós bűncselekményt tárgyaló eljárásnak. A szocialista politikusra négy év börtönt kér az ügyész.