Bűnözőzsenik
2025. január 9. 23:02

Két olvasópróbával indította az új évet a Thália Színház, ahol a Bűnözőzsenik című fekete komédia és A miniszter félrelép című bohózat próbafolyamata is elkezdődött. Mindkét darabot februárban - 21-én és 22-én - mutatják be - közölte a színház az MTI-vel csütörtökön.

Thália Színház

fb

George F. Walker fekete komédiája, a Bűnözőzsenik a Thália Télikertben lesz látható. A darab a Tarantino-filmek hangulatát tükröző, véres vígjáték, sötét humorral és egy apa-fiú történettel.

A február 21-től látható darabról Zayzon Zsolt rendező elmondta: a bemutató illeszkedik a Télikert elgondolkodtató fekete komédiái közé. Az anyag középpontjában a humor áll, viszont jóval komolyabb kérdéseket is felvet, megjelenik a szülői felelősség, az alkoholizmus, a generációs különbségek és a női emancipáció témája is - emelte ki.

A darab főbb szerepeit Bede-Fazekas Szabolcs, Katona Péter Dániel, Csarnóy Zsuzsanna, Domokos László és Kövesi Csenge alakítja. A mű fordítója Bendi Balázs, a dramaturg Tóth Kata. A díszletet Mátravölgyi Ákos, a jelmezeket pedig Cselényi Nóra tervezte.

A Visszatérések évadának utolsó nagyszínpadi bemutatóját, Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatát Görög László, Vida Péter, Gubás Gabi, Szabó Győző, Tamási Zoltán, Szabó Erika, Udvarias Anna és Szervét Tibor főszereplésével mutatják be február 22-én.

A közleményben Tasnádi Csabát, a darab rendezőjét idézik, aki kiemelte: a mű születése óta eltelt harmincöt év, ezért Bendi Balázs dramaturggal úgy érezték, fontos hozzányúlni a szövegkönyvhöz.

"Persze a jól ismert Ray Cooney elemeket megőriztük: a szokásos ajtók nyílnak és csukódnak majd, lesznek félreértések és a komikus figurák is ugyanúgy feltűnnek a színen, de igyekeztünk frissíteni őket, hogy annak is meglepetést nyújtson a darab, aki már ismeri" - mondta a rendező.

A darabot Ungvári Tamás fordította, a díszletet Zöldy Z Gergely, a jelmezeket Szelei Mónika tervezte.

mti
Címkék:
  • Magyar edzője van a Fradinak
    Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Csádi válság: Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki
    Magyarország kiáll az ország kormánya mellett a szuverenitás és a biztonság érdekében tett erőfeszítéseiben" - írta az X-en közzétett bejegyzésében a kormányfő.
  • A lengyel-magyar barátság túléli az áskálódást
    A hírportál csütörtökön Itt a magyar válasz a lengyel külügyminiszter elképesztő húzására címmel azt írta: a wPolityce.pl lengyel hírportál arról számolt be, hogy a Radoslaw Sikorski vezette lengyel külügyminisztérium éles diplomáciai támadást indít Magyarország ellen.
  • Milliók sóhajtanak békéért
    Latorcai Csaba azt mondta, a vasárnapi időközi országgyűlésiképviselő-választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló Csibi Krisztina méltán tudja továbbvinni a választókerület néhai képviselőjének, Potápi Árpádnak az örökségét.
MTI Hírfelhasználó