Férfi vízilabda vk - A görögök kiütésével döntős a magyar válogatott
2025. január 11. 19:11

A magyar férfi vízilabda-válogatott kiváló játékkal 20-10-re legyőzte a görög csapatot a Bukarestben zajló világkupa-selejtező szombati elődöntőjében.

Varga Zsolt együttese, amely már a négy közé jutással biztosította helyét a sorozat nyolccsapatos szuperdöntőjében, a vasárnap 18 órakor kezdődő fináléban a Montenegró-Spanyolország összecsapás győztesével találkozik.

A sorozat végjátékát áprilisban Kotorban rendezik.

Eredmény, elődöntő:

MAGYARORSZÁG-Görögország 20-10 (5-3, 5-3, 4-2, 6-2)

a magyar csapat gólszerzői: Ekler, Vigvári Ve., Manhercz, Tátrai 3-3, Nagy Ád., Burián, Nagy Ák. 2-2, Angyal, Varga Vi. 1-1

A magyar csapat kapujában először kapott lehetőséget a tornán Gyapjas Viktor.

A találkozó elején a felek kizárólag létszámfölényes helyzetekből tudtak helyzeteket kialakítani, a görögök és a magyarok is így szerezték első két góljukat. A sormintát Tátrai törte meg egy remek átlövéssel, amire gyorsan érkezett a görög válasz. Nagy Ádám a falból húzott be egy jól megjátszott fórt, Vigvári Vendel pedig távolról talált be, így először kettő lett a különbség (5-3).

A folytatásban a rivális klasszis centereinek köszönhetően főként az általuk kihasznált előnyökből tudott csak veszélyes lenni, ezzel szemben a magyarok támadásban sokféleképpen képesek voltak összezavarni ellenfelüket, így két perccel a nagyszünet előtt már 9-5 volt az állás.

Arról, hogy megmaradjon ez a különbség, Ekler Zsombor és Kovács Péter gondoskodott, előbbi lövését a center tökéletesen takarta, a labda így becsorgott a görögök kapusának keze alatt nem sokkal a negyed vége előtt.

A harmadik negyed elején két gyors góllal tovább növelte előnyét a magyar válogatott, a görögöket csak a kapufák óvták meg attól, hogy ne dőljön már el végérvényesen a meccs ebben a periódusban (14-8).

A záró játékrész elején Vigvári Vendel és Tátrai Dávid gyorsan lezárta a legfontosabb kérdést, innen már teljesen hitehagyottá vált a görög csapat, a magyarok pedig a végére fölényessé tették a sikerüket.

mti
Címkék:
  • Magyar edzője van a Fradinak
    Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Kunhegyes
    Arany János, Deák Ferenc is láthatta.
  • A Fidesz leleplezte az Európai Parlamentet – világhír lett
    "Amikor az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége elkezdett támogatást osztani a baloldali médiának, a brüsszeli elit hallgatott. Amikor a magyar parlament szuverenitásvédelmi törvényt fogadott el, hogy megakadályozza az ilyen jellegű további beavatkozást, az Európai Bizottság beperelte Magyarországot" – leplezte le a korrupt szélsőséget László András
  • Rétvári Bence: Magyar Péter fejezze be az álhírgyártást!
    "Nem ez az első eset, hogy Magyar Péter álhírekkel hergeli a közvéleményt, a szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gép eltérítésétől a moldáv autós ámokfutásig" - fogalmazott a kormánypárti politikus.
MTI Hírfelhasználó