CÖF-CÖKA: a baloldali médiát pénzzel tömte a volt amerikai nagykövet
2025. január 28. 16:15

Magyarország szuverenitását veszélyezteti, egyben összeegyeztethetetlen a diplomácia szabályaival, hogy David Pressman volt amerikai nagykövet távozása előtt több mint 170 millió forintnak megfelelő összeget osztott szét egyoldalúan balliberális médiumok számára - jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Fórum- Civil Összefogás Közhasznú  Alapítvány

civilosszefogas.hu

A CÖF-CÖKA támogatná a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan esetlegesen arra irányuló vizsgálatát, amely szuverenitásvédelmi szempontból a magyarországi médiaviszonyokat is áttekintené - közölte ifj. Lomnici Zoltán.

Minimum sajtóetikai vétségnek nevezte, hogy az RTL híradójának szerkesztői a kormányzat lépéseit kritizáló ügyekben, amelyek értékelése szerinte szakértők, elemzők feladata, Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét kérdezik.

Ezért a CÖF-CÖKA a jövőben nemcsak a kormányzatoktól független szervezetekre (NGO) fogja vizsgálatait kiterjeszteni, hanem a médiaviszonyokra is, és monitorozni fogja a "külföldi kézben lévő" szerkesztőségeket. Egyben megfontolja, hogy felszólítja a jobboldali érzelmű tévénézőket a RTL bojkottjára - tette hozzá.

A hazai és a nemzetközi baloldal, fordított esetben, ha bármelyik külföldi ország nagykövete kormányközeli, vagy jobboldali konzervatív sajtóorgánumokat pénzelne, óriási botrányt csinálna - állította.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke bejelentette, hogy az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EUCET), amely korábban 16 ország szervezeteinek részvételével tartott tanácskozásokat, átalakul személyiségi jogú alapítvánnyá, és a jövőben Patrióta Európai Uniós Civil Együttműködési Alapítvány (PEUCET) elnevezéssel működik tovább.

Az alapítvány célja, hogy hatásos eszköze legyen az Európai Unió formálásának, közvetítse az állampolgárok álláspontját, és előmozdítsa az európai szakpolitikát. Első intézkedésük a Fővárosi Önkormányzat tervezett 85 milliárd forintos hitelvételének monitorozása lesz, a szerződés megismerése érdekében közérdekű adatigénylést nyújtanak be - mondta.

Ez annál is inkább szükséges, mert a Fővárosi Önkormányzat "szabálytalanul elfogadott költségvetés mentén" és úgy működik, hogy a törvényi kötelezettség ellenére nincs a fővárosnak megválasztott főpolgármester-helyettese. Továbbá, az elfogadott költségvetés csődközelséget mutat, az önkormányzat gazdálkodása homályos és pártérdekű - fűzte hozzá.

Szintén közérdekű adatigénylést nyújtanak be, hogy megtudják, milyen forrásból biztosítja az önkormányzat a főváros Jávor Benedek által vezetett brüsszeli képviseletének működését - közölte. Felszólította Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne akadályozza a Rákosrendező területének rendezését, és inkább segítse elő hogy Budapest "rákos közterületi daganata" mielőbb felszámolásra kerüljön.

"A 120 méteres magasságú engedélyezett torony, semmiség ahhoz, amilyen magasságokban jár a főpolgármester úr a semmittevésével és a hozzá nem értésével"
- fogalmazott végül Csimadia László.

mti
Címkék:
  • Nem Magyarország elszigetelt, hanem az Európai Unió
    Nem Magyarország elszigetelt, hanem az Európai Unió. Mi a történelem főutcáján járunk, az unió pedig valahol a sáros mellékutcákban botorkál – mondta Orbán Viktor a Lámfalussy-konferencián. A miniszterelnök köszönetet mondott Matolcsy Györgynek, majd jelezte: a leköszönő jegybankelnök a jövőben is meghatározó szereplője marad a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásnak.
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Már sok tanár bére magasabb egymillió forintnál
    A tavalyi átlagosan 32,2 százalékos és az idei átlagosan 21,2 százalékos béremeléssel a tanárok és óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik - ismertette Rétvári Bence, hozzáfűzve, hogy összesen 4606 tanár bére magasabb 1 millió forintnál, közülük 1209 pedagógus nem vezető, 1929 igazgató és 1468 igazgató-helyettes.
  • Eddig három meccs, nulla gól – most nyerni akar
    A futballban a legnehezebb gólt szerezni és az utolsó passzt adni, ezen kell dolgoznunk és ezt meg is tettük az elmúlt egy hétben" – rögzítette az ír mester.
  • Postajegyek és Bankjegyek
    Kövér László szerint a Pénzmúzeum küldetése, hogy a pénzről, a múltról és jelenről beszéljen az embereknek, miközben formálja a jövőt. A Bélyegmúzeum küldetése is hasonló: miközben hatalmas értékeket gondoz, fontos ismeretterjesztő munkát is végez.
MTI Hírfelhasználó