Agyonszúrtak egy férfit

Szerző: mti
2025. január 31. 15:04

Emberölés kísérlete miatt nem jogerősen 10-10 év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék két férfit, amiért egy szórakozóhelyen történt konfliktus után megszúrtak egy embert, aki később meghalt. Harmadik társukat bűnsegédként elkövetett emberölés kísérletében mondták ki bűnösnek, őt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélték.

A törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a négy sértett férfi 2021 szeptemberében egy tiszaújvárosi szórakozóhelyen születésnapot ünnepelt. Köztük és a három vádlott között, akik a szórakozóhelyen biztonsági őri feladatokat láttak el, szóváltás alakult ki, ami később tettlegességig fajult.

A vádlottak ütlegelték és megszúrták a sértetteket, majd elhajtottak a helyszínről.
Tőzsér Ildikó sajtószóvivő közölte, a sértettek egyike szúrt hasi sérülése miatt a mentőben elhunyt, két társa életveszélyes sérülést szenvedett, a negyedik sértett sérülései is nyolc napon túl gyógyultak.

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki féltékenységből bántalmazta, megalázta és autója után kötötte élettársát.
A rendőrök nem sokkal később a Tiszalúc és Taktaharkány közötti útszakaszon elfogták a három vádlottat. Azt írták, a büntetés kiszabásakor mindhárom vádlott esetében enyhítő körülményként vette figyelembe a törvényszék fiatal felnőtt korukat.

Ítéletében a törvényszék kizárta a vádlottakat a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, és végleges hatállyal eltiltotta őket a vagyon- és biztonsági őri foglalkozástól. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozata megtételére, a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Címkék:

Podcast