A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) Magyar Nemzeti Bizottsága és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet térképrajz-pályázatot hirdet 16 év alatti gyerekeknek - közölték a szervezők az MTI-vel.
icaci.org
A Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association, ICA) 1993 óta kétévente rendezi a Barbara Petchenik emlékére alapított gyermek-térképrajzversenyt. A verseny elsődleges célja a gyerekek világról alkotott képének ábrázolása és értelmezésének elősegítése. Az idei verseny témájának címe: "Térképek a mindennapokban" - olvasható a közleményben.
A beküldött műveket négy korcsoportban (6 évesnél fiatalabb, 6–8 éves, 9–12 éves és 13–15 éves) bírálja el a zsűri. A pályázók egyénileg vagy maximum három fős csoportokban küldhetik be munkáikat az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet címére (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A) március 21-ig.
A tájékoztatás szerint a magyar zsűri a beküldött pályaművek közül maximum hat térképet választhat ki, figyelembe véve a különböző korcsoportokat, a térképek grafikai és kartográfiai minőségét, eredetiségét és üzenetét.
Minden résztvevő elismerő levelet, a díjazott munkák szerzői oklevelet és térképészeti vonatkozású ajándékot kapnak. A győztes térképeket elküldik a Nemzetközi Térképészeti Társulásnak és 2025. augusztus 18. és 22. között kiállítják Vancouverben az ICA 32. Nemzetközi Konferenciája keretében.
A térképeket a nemzetközi zsűri, valamint a látogatók is értékelik majd Kanadában. A díjazott műveket elismert nemzetközi szervezetek jelentethetik meg képeslap, könyv vagy poszter formájában. A térképrajzokat az ICA a Carleton Egyetem Könyvtárában tárolja majd és a könyvtár honlapján is megtekinthetők lesznek (https://childrensmaps.library.carleton.ca/).
A beküldött munkákból készített válogatást itthon különböző országos rendezvényeken állítják ki. Ezeknek helyszínét és időpontját, valamint a versenyhez kapcsolódó információkat a https://terkep.elte.hu/content/ica-terkeprajz-verseny-2025.e.5860 oldalon teszik közzé.
Magyarország eddig mind a tizenkilenc nemzetközi versenyen képviseltette magát, és több magyar térképrajz díjat is kapott - áll a közleményben.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.