Európa-liga - fontos mérkőzés előtt a Ferencváros
2025. február 12. 08:40

A mostani idényben a csütörtök este sorra kerülő mérkőzés lesz az egyik legfontosabb a magyar bajnoki címvédő Ferencvárosnak, amely a cseh Viktoria Plzent fogadja a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-ligában.

A fővárosi zöld-fehérek összességében jó teljesítményt nyújtottak a nyolcfordulós alapszakaszban, amelynek a végén négy győzelemmel és négy vereséggel a 17. helyen végeztek, így a rájátszásban léphetnek pályára a nyolcaddöntőbe jutásért.

A második számú európai kupasorozat alapszakaszának mezőnyét elnézve talán irreális elvárás lett volna a magyar bajnoktól, hogy a legjobb nyolc között végezzen és egyenes ágon jusson a 16 közé, a négy siker pedig mindenképp megsüvegelendő.

Az utolsó körben a holland Alkmaar felett aratott hazai 4-3-as győzelem alkalmával ráadásul egy 85 percig fölényben futballozó Ferencvárost láthattak a szurkolók, amely az utolsó 10 perc "rövidzárlata" ellenére megérdemelten verte a nála magasabban jegyzett riválist.

Hasonlóan ellentmondást nem tűrő játékra lehet szükség a hatszoros cseh bajnok plzeniek ellen csütörtök este, az egy hét múlva sorra kerülő visszavágón ugyanis nem feltétlenül az FTC lesz az esélyes. A párharcból a szakértők többsége szerint ugyanúgy 50 százalék esélye van továbbjutni a Ferencvárosnak és a Plzennek is, így a hazai összecsapások különösen felértékelődnek a vendéglátó együttes számára.

A "felkészülés" balul sült el a Ferencváros számára, vasárnap ugyanis fontos bajnoki mérkőzésen 1-0-ra kapott ki a Puskás Akadémia vendégeként, ezzel címvédőként a listavezető felcsútiaktól két ponttal elmaradva második az NB I tabelláján.

A január elején vezetőedzőnek kinevezett Robbie Keane gyakorlatilag az első ferencvárosi napjai óta többször is elmondta, hogy hatékonyabbnak kell lenniük a kapu előtt, s az ír szakember irányítása alatt igazán jó helyzetkihasználási arányt csak az Alkmaar elleni meccsen mutatott fel a csapat.

A Plzen, amely az összes bajnoki címét 2010 óta szerezte, nem számít rutintalan riválisnak, különösen az Európa-ligában, legnagyobb európai kupasikerét azonban a Konferencia-ligában érte el, mégpedig annak a legutóbbi kiírásában, amelyben egészen a negyeddöntőig jutott. Az együttes ráadásul 2011 óta négyszer szerepelt a Bajnokok Ligájában a csoportkörben és csak egyszer, 2022-ben nem sikerült ott egyetlen meccset sem nyernie.

A Ferencváros-Plzen El-találkozó csütörtökön 18.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában a georgiai Giorgi Kruasvili sípjelére, és az összecsapást az M4 Sport, az m4sport.hu, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.

mti
Címkék:
  • Az éghajlat-megmentő ipar
    Az erősödő radikális zöld mozgalmak a nyugati világban is veszélyeztették a gazdasági növekedést, hiszen – Kenneth Ewart Boulding amerikai közgazdász szerint – „Ha valaki azt képzeli, hogy egy véges világban végtelenül lehet növekedni, az vagy bolond, vagy közgazdász.”
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Az idősek számíthatnak a kormányra
    A szélsőbaloldal megveti az idős embereket, és a korrupt brüsszeliták kedvében akar járni azzal, hogy megszüntetné a 13. havi nyugdíjat. A kormány a magyar nyugdíjasok érdekében cselekszik.
  • A liberális narratíva csapdái
    "Ha már transzparenciáról beszélünk, legyen átlátható, hogy amikor egy szervezet megszólal, milyen pénz mozgatja a száját". Az államtitkár szerint az Egyesült Államokhoz hasonlóan Európában is szigorúan kellene szabályozni az NGO-k tevékenységét.
  • A magyarok szerint a házasság a legideálisabb párkapcsolati forma
    A magyarok többsége párkapcsolatban képzeli el az életét és tízből heten a házasságot tartják a legideálisabb életformának. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) januári reprezentatív felmérése szerint a magyarok alapvetően házasságpártiak. A fiatalok körében az átlagnál is kedvezőbb a házasság megítélése.
MTI Hírfelhasználó