Az idén 75 éves fennállását ünneplő Göcseji Múzeum év végéig 75 olyan műtárgyat mutat be, amelyek értékesek, ikonikusak vagy egy személyes történet miatt kihagyhatatlanok - tájékoztatta a zalaegerszegi intézmény hétfőn az MTI-t.
magyar-historia.blogspot.hu
A december végéig tartó sorozatban hetente két tárgyat mutatnak be a zegimuzeumok.hu/blog rovatban, a Göcseji Múzeum közösségi médiás felületein, de a tervek szerint az év végén egy nyomtatott kiadványban is. A tárgyakat hetvenöten, korábbi és jelenlegi muzeológusok, történészek, régészek, néprajzosok, művészettörténészek, restaurátorok válogatták össze.
Az elsőként bemutatott műtárgy egy plakát, amelyet Szentmihályi Imre néprajzkutató, az első múzeumigazgató készített, és amelyről Béres Katalin történész-főmuzeológus írta le gondolatait.
Felidézte, hogy a 20. század első felében Zalaegerszeg polgárai, tanárok, hivatalnokok, iparosok kétszer is kezdeményezték egy városi múzeum megalapítását, és mindkét alkalommal sokszínű és értékes gyűjtemény jött létre, azonban anyagiak hiányában egyik sem fejlődhetett múzeummá.
A múlt század elején összegyűlt régiségek 1927-ben a keszthelyi Balatoni Múzeumba kerültek, a Zalaegerszegen az 1940-es évek elején létrehozott Göcseji Gyűjteményt pedig a második világháború "szórta szét". A megmaradt mintegy 400, többnyire dokumentálatlan tárgyat államosították, majd 1950. július elsején, az első intézményvezető és egyben néprajzos muzeológus, Szentmihályi Imre munkába állásával kezdte meg működését a Göcseji Múzeum.
Az új intézmény a régi városháza két szobájában működött meglehetősen szerény körülmények között.
A szűkösség ellenére Szentmihályi Imre mindent megtett, hogy a múzeum gyűjteményét gyarapítsa, a pusztulásnak indult hagyományos göcseji életforma rekvizitumait összegyűjtse, ezért fáradhatatlanul járta a várost és Göcsej vidékét, gyűjtötte a paraszti világ használati tárgyait, munkaeszközeit, fotografálta a tájat és a népi építészetet.
A gyűjtemény gyarapítását szolgálta azzal a plakáttal is, amelyet ő készített, és ami a régiségek bejelentésére hívta fel a figyelmet. A falragasz szövegében a múzeum feladataként nemcsak a múlt megismertetése, a szülőföld iránti szeretet erősítése, hanem a múltról szóló tudomány (történelem, néprajz, régészet, művészettörténet) támogatásának szándéka is megjelent.
Szentmihályi Imre gyűjtőmunkájának eredményeként 1953. november 29-én nyílt meg a Göcseji Múzeum első állandó kiállítása - idézi fel Béres Katalin.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
"Az Európai Uniónak szüksége van frissességre, új lendületre, új erőre, és ezt a Nyugat-Balkánról tudjuk megkapni. Ezért ma az a helyzet, hogy az EU-nak sokkal inkább érdeke a nyugat-balkániak csatlakozása, mint fordítva" - vélekedett a külügyminiszter.
A kinevezési okirat átvételét és az esküokmány aláírását megelőzően a volt pénzügyminiszter felesküdött az Alaptörvényre, valamint arra, hogy tisztségét a magyar nemzet javára fogja gyakorolni.
A katolikusok inkább a CDU/CSU-ra szavaztak, míg a protestánsok az SPD felé fordultak a 2025-ös németországi választásokon. Ezzel szemben a vallástalanok leginkább a baloldali Die Linke és BSW pártokat részesítették előnyben.