Elrendelte a bíróság szerdán a holtan talált berekfürdői kisfiú német állampolgárságú anyjának letartóztatását - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.
A közleményben azt írták, hogy a 34 éves német állampolgárságú nő az élettársával és kiskorú gyermekével 2021 októberében költözött Németországból Magyarországra.
A férfi időszakosan Ausztriában dolgozott, korábbi életközössége a gyanúsítottal megromlott. A nő ebben az időszakban a kisfiút rendszeresen felügyelet nélkül hagyva különböző környékbeli szórakozóhelyeken italozott.
A gyanúsított vasárnap egészen délutánig szintén alkoholt fogyasztott több sörözőben is, majd hazatért, és este "a légutak idegen tárggyal történő elzárásával" megfojtotta 11 éves gyerekét, holttestét a melléképületbe vitte, majd öngyilkosságot kísérelt meg.
A nőre az élettársa talált rá aznap este, amikor hazaért Ausztriából, és azonnal értesítette a mentőszolgálatot. A gyermekre másnap reggel szintén ő talált rá a melléképületben.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség minősített emberölés miatt indítványozta a nő letartóztatását, amelyet a bíróság szerdán elrendelt.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Rá kell mutatnunk, hogy a tengerentúli politikai fordulat után, a Soros-hálózat mindent meg fog tenni azért, hogy Európába, azon belül is Brüsszelbe mentse át székhelyét, immár az Unió központjából irányítva magyarországi lerakatának kártékony, hazánk szuverenitását sértő tevékenységét! - rögzíti Vejkey Imre.
Ebben a nagyböjtben, melyet a szentév kegyelme gazdagít, szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot arról, mit jelent együtt haladni a reményben és felfedezni a megtérésre szólító meghívásokat, melyeket Isten irgalma – egyénileg és közösségileg – mindannyiunkhoz intéz - olvasható a Szentatya, Ferenc pápa nagyböjti üzenetében, amelynek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megküldött magyar nyelvű fordítását alább olvashatják.
Most, hogy az amerikaiak már nincsenek ott, tehát a háborúpárti tábor sokkal gyengébb, most miért gondolják, hogy ugyanezt a háborút meg tudják nyerni? - vetette föl a magyar kormányfő.