Szoboszlaiék a hajrában betaláltak, így egygólos győzelmet arattak Párizsban
2025. március 6. 08:56
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool Harvey Elliott 87. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Paris Saint-Germain vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén.
 
A magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként kapott helyet az angoloknál, akiket az első félidőben megpróbált lerohanni a PSG. A franciák kis híján sikerrel is jártak, a georgiai Hvicsa Kvarachelia gólját azonban videobírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az első félidőt így is óriási fölényben futballozta végig a párizsi együttes, miközben a Liverpool támadásban semmit nem tudott felmutatni. A folytatásban egyáltalán nem változott a játék képe, továbbra is a PSG irányította a mérkőzést, a Pool pedig kénytelen volt minden erejével védekezni, Szoboszlai például az első félidő után a másodikban is góltól mentette meg egy alkalommal a csapatát. A fordulat a hajrában következett be, a 86. percben csereként beálló Elliott ugyanis egy perccel később - szinte a semmiből - Darwin Nunez remek passzát követően betalált, így a meccsen mindössze két kapura lövéssel próbálkozó Liverpool végül kedvező helyzetből várja a visszavágót. A PSG 27 alkalommal lőtt kapura a találkozón.
 
Münchenben a Bayern már a kilencedik percben előnybe került a Bundesligában címvédő Bayer Leverkusennel szemben, majd a második félidő elején kétgólosra nőtt a házigazdák vezetése. A Leverkusen esélyei végleg elszálltak, amikor a 62. percben Nordi Mukiele megkapta a második sárga lapját és kiállították, 13 perccel később pedig Harry Kane tizenegyesből saját maga második és a Bayern harmadik találatát szerezte. A párharc eldőlni látszik, arra ugyanis kevés az esély, hogy a Leverkusennek hazai pályán sikerül majd fordítania háromgólos hátrányból.
 
Lisszabonban a vendég FC Barcelona a mérkőzés nagyobb részét emberhátrányban volt kénytelen lejátszani, Pau Cubarsít ugyanis a 22. percben kiállította a játékvezető, mert kapura törő játékos ellen követett el szabálytalanságot. A katalánok így is vezetést szereztek a 61. percben Raphinha távoli lövésével, majd sikeresen védekeztek a hátralévő időben, így minimális, de a továbbjutás szempontjából sokat érő előnnyel fogadhatják majd a Benficát a párharc második meccsén.
 
A visszavágókat jövő kedden rendezik.
MTI
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Rétvári Bence: az Európai Uniónak lenne a feladata a külső határok védelme
    Az Európai Uniónak, az lenne a feladata, hogy a külső határokra szervezze a tagállamoknak az erőforrásait, ezt azonban nem teszi meg, sőt Magyarország napi kényszerítő bírságot fizet azért, mert megvédi külső határait - mutatott rá a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Brüsszelben.
  • A felbérelt agit. prop. központok leleplezése megkezdődött
    Rá kell mutatnunk, hogy a tengerentúli politikai fordulat után, a Soros-hálózat mindent meg fog tenni azért, hogy Európába, azon belül is Brüsszelbe mentse át székhelyét, immár az Unió központjából irányítva magyarországi lerakatának kártékony, hazánk szuverenitását sértő tevékenységét! - rögzíti Vejkey Imre.
  • Ferenc pápa üzenete 2025 nagyböjtjére: Járjunk együtt a reményben
    Ebben a nagyböjtben, melyet a szentév kegyelme gazdagít, szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot arról, mit jelent együtt haladni a reményben és felfedezni a megtérésre szólító meghívásokat, melyeket Isten irgalma – egyénileg és közösségileg – mindannyiunkhoz intéz - olvasható a Szentatya, Ferenc pápa nagyböjti üzenetében, amelynek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megküldött magyar nyelvű fordítását alább olvashatják.
MTI Hírfelhasználó