Soproni Tavaszi Napok
2025. március 13. 18:00

Március 15-én kezdődik a Soproni Tavaszi Napok programsorozata, amelyben művészeti, irodalmi, képzőművészeti és zenei események is szerepelnek - közölte a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. az MTI-vel.

sopron megye jogú város címere

Sopron címere - sopron.hu

Mint írták, a március 31-ig tartó rendezvény célja, hogy közös élményeket teremtsen, közösséget építsen és lehetőséget adjon identitásunk erősítésére.

A programsorozat a nemzeti ünnephez kapcsolódva a Magyar táncok, magyar álmok című családi hétvégével indul a belvárosban és a Liszt-központban. Szombaton egyebek mellett huszár-, citera- és népitánc-bemutatót tartanak, rendeznek Petőfi hasonmásversenyt, valamint történelmi tematikus sétát is Petőfi Sándor és az 1848-as forradalom nyomán. Megelevenedik Landerer nyomdája és családi kalandjátékot is rendeznek. Szombat este a GYIK Rendezvényházban Bródy János ad koncertet.

Másnap szintén a nemzeti ünnep szellemében tartják a Kuglóf koncertsorozat évadzáró hangversenyét a GYIK Rendezvényházban, ahol a koncert mellett a gyermekek kreatív foglalkozáson és népi játékokon is részt vehetnek.

A kisgyermekes családokat további programok is várják a Soproni Tavaszi Napokon, egyebek mellett a Sopron Balett legújabb előadása, A rút kiskacsa című mesebalett, amelyet több alkalommal is játszanak a Soproni Petőfi Színházban.

Március 22-én a bábszínházi világnap alkalmából a MárkusZínház Az égig érő fa című darabot adja elő a GYIK Rendezvényházban.

A képzőművészet hagyományosan nagy szerepet kap a programsorozatban. A Munkácsy-teremben a szolnoki Damjanich János Múzeumban őrzött T-Art grafikai gyűjteményből nyílik reprezentatív kiállítás, a Festőteremben pedig 16 soproni akvarellista művei kerülnek bemutatásra.

A Liszt-központban a hónap végéig lesz megtekinthető A reformkor ruhái címmel a Soproni Petőfi Színház jelmeztárának kiállítása. Szintén a Liszt-központ ad helyet az Autitok Egyesület Sokszínű világ című tárlatának.

undefined

A soproni Kecske-templom - wikipedia

Idén két irodalmi eseménnyel is készülnek a szervezők. Juhász Anna első alkalommal lesz Sopron vendége, március 22-i, Láncszemek című zenés pódiumestjén a kortárs irodalom egyik jelentősebb írója, Háy János, valamint a Gramofon- és Artisjus-díjas jazzgitáros és zeneszerző, Juhász Gábor lesz a beszélgetőtársa. Nyáry Krisztián író és irodalomtörténész pedig legújabb, Itt kávéztak ők című kötetét mutatja majd be a Liszt Caféban március 29-én.

Március 23-án negyedik alkalommal rendezik meg a Bakelit börzét a GYIK Rendezvényházban, ahol március 30-án Bepasiztunk címmel a RAM Art Színház adja elő zenés darabját.

Sopron első vidéki városként 1983-ban csatlakozott a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozataihoz.

mti
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó