Nyugvópont felé közelít Azerbajdzsán és Örményország konfliktusa
2025. március 15. 18:00

Az Ukrajnában zajló háború mellett sajnos van még bőven konfliktus a világban, de ezek közül az egyik most úgy tűnik, hogy nyugvópontja felé közelít - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: Azerbajdzsán és Örményország konfliktusának végére tehet pontot az a békemegállapodás, melynek szövegében azeri kollégája és barátja, Jeyhun Bayramov tájékoztatása alapján pénteken sikerült megállapodni.


"Természetesen ez még nem a békefolyamat végét jelenti, de egy nagyon fontos lépés annak érdekében, hogy a kaukázusi térségben élő emberek visszakapják a békés, nyugodt élet lehetőségét" - hangsúlyozta a miniszter

"Örülünk ennek a fejleménynek és reméljük, hogy ezt a megállapodást egy valódi békekötés követi majd!" - fogalmazott a tárcavezető.

mti
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Rétvári Bence: olyan vezetőkre van szükség, akik kiállnak az ország érdekeiért
    Amíg Németország, amely kirobbantotta az első világháborút 70 ezer négyzetkilométer területi veszteséget szenvedett el, Ausztria, amely megfogalmazta a hadüzenetet 40 ezer négyzetkilométert és a háborút ellenző Magyarország pedig 180 ezer négyzetkilométer területet vesztett.
  • A keresztyénség a szolgáló emberek útja
    "Ez a szellemiség kapcsolta egybe az egyházi közösséget, de ez a szellemiség kapcsolja össze a nemzetet is, tartja meg az országot, és mutat irányt, amikor az életre vezető utakat keressük: amikor gyermekeket nevelnek, földet művelnek, városokat építenek, könyvet írnak, és akkor is, amikor a hazát védelmezik" - fogalmazott a tárcavezető.
  • A világ legjobb hivatása
    Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek" - szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.
MTI Hírfelhasználó