Labdarúgó NB I - Nyílt a küzdelem a bajnoki címért
2025. március 16. 22:59
A bajnoki címre három klub esélyes, a kiesés ellen négy együttes küzd.
Kérdés, hogy az elsőségért folytatandó küzdelem mennyire fejleszti a csapatokat. A Felcsút a korábbi években szégyenletesen esett ki a nemzetközi mezőnyből, tavaly azonban a Fiorentina ellen nagy teljesítményt mutatott fel, csak tizenegyes párbajban búcsúztak a kupában.
A Paks szégyenletesen leszerepelt: előzőleg felajzottan szerezték meg a Magyar Kupát, legyőzve a Ferencvárost a Puskás Arénában, a következő meccsen azonban otthoni stadionjukban enervált, gyerekes játékkal négy-nullra kikaptak egy román csapattól. És az Európa-ligából ki is estek. A Konferencia Ligából egy cseh csapat Pakson verte ki a magyar együttest.
A Fradi ügyetlen játékkal egy dán csapat ellen esett ki a BL-selejtezőből. Utána az Európa-ligában jó eredményeket is elért, ám a tavaszt már nem érte meg. Ennek ellenére nemzetközi szereplésre a Ferencváros a legalkalmasabb. Az Üllői útiaknak lehet esélyük arra, hogy BL-csoportkörbe jussanak, sőt onnan tovább.
Ha a Felcsút nyeri meg a bajnokságot, ez a csapat küzdhet a BL-csoportkörért, s noha jól összevásárolt együttes, esélye minimális. Az Európa-ligában azonban eredményesen is szerepelhet.
A magyar klubfutball komolyabb nemzetközi sikerre jelen állás szerint nem esélyes.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.