Kreml: kettőnél többször is beszélhetett egymással az orosz és az amerikai elnök
2025. március 23. 16:04

Nem kizárt, hogy az elmúlt hetekben kettőnél több telefonbeszélgetést folytatott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.

"Azokról a beszélgetésekről adunk ki tájékoztatást, amelyekről tudomásunk van, de nem zárhatunk ki minden mást"
- mondta.

Peszkov így válaszolt az arra vonatkozó kérdésre, hogy hányszor beszélt egymással a két vezető, mert az amerikai elnöknek az elmúlt hetekben tett nyilatkozataiból az következik, hogy több mint két kapcsolatfelvétel történt.

A szóvivő hozzátette, hogy a két vezető közötti telefonos kommunikáció abszolút bizalmi, őszinte és konstruktív munkahangulatban zajlott. Mint mondta, Putyin a héten ismét egyedül beszélt Trumppal, a tolmácsolással együtt, körülbelül két órán át, "ami talán az egyik leghosszabb beszélgetés volt a két államfő között".

A kapcsolatfelvételt újabb lépésnek nevezte a két elnök személyes találkozója felé. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy ilyen csúcstalálkozót kellőképpen elő kell készíteni, és előbb nehéz technikai tárgyalásokat kell folytatni. Rámutatott, hogy az orosz és az amerikai delegáció hétfőn találkozik Rijádban, hogy megkezdjék ezt a bonyolult folyamatot.

"Miután már konkrét fejlemények, közös megegyezések, megállapodások születtek, akkor az elnökök még konkrétabban fognak beszélni találkozójuk kilátásairól"
- mondta Peszkov.

Korábban a Kreml két telefonbeszélgetésről adott tájékoztatást. Eszerint Putyin és Trump február 12-én közel másfél órán át folytatott eszmecserét. Egyebek között között megvitatták az ukrajnai helyzetet, és megállapodtak a kapcsolattartás folytatásáról és személyes csúcstalálkozó megszervezéséről. Március 18-án a két vezető megvitatta az ukrajnai konfliktus rendezését, egyúttal kifejezte kölcsönös érdekeltségét a kapcsolatok normalizálásában, tekintettel a világ biztonságának és stabilitásának szavatolásáért viselt különleges felelősségre. Az orosz vezető kedvezően reagált arra az amerikai indítványra is, hogy az ukrajnai konfliktusban szembenálló felek 30 napig kölcsönösen mondjanak le az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról, és erre utasította az orosz hadsereget.

Peszkov a vasárnapi tévéműsorban azt mondta, hogy az orosz elnök támogatja az ukrajnai tűzszünet gondolatát, de vannak megfontolandó részletek, és sok munka vár még a felekre, akik még csak az út elején járnak. Álláspontja szerint "a kijevi rezsim sokat" ígérhet, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök "szavának értéke nem túl magas". Úgy vélekedett, egy Putyin-Trump megbeszélésre adhat okot, hogy Kijev nem tartja be az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról való tartózkodásra vonatkozó megállapodást.

A szóvivő paradoxnak nevezte Európának az ukrajnai konfliktus rendezéséhez való hozzáállását, nehezen megérthetőnek az "ádáz militarista politikáját". Úgy vélekedett, hogy az európaiaknak a békében kellene érdekelteknek lenniük, mégis a háború folytatásáról és saját militarizálódásuk szükségességéről beszélnek.
Kifejezte meggyőződését, hogy egy napon lesznek majd olyan nehézsúlyú politikusok Európában, akik megértik az Oroszországgal való jószomszédi viszony fontosságát. Úgy vélekedett, hogy Emmanuel Macron francia elnök kijelentései az Európának biztosítandó "nukleáris ernyőről" nagyon veszélyesen hangzanak.

A szóvivő úgy fogalmazott, Oroszország és az Egyesült Államok talán nem ért egyet mindenben, de ez nem lehet akadálya a kölcsönösen előnyös együttműködésnek, amelyben óriási lehetőségek rejlenek. Peszkov szerint a felek nehéz tárgyalások elé néznek majd a fekete-tengeri kezdeményezés esetleges újraindításáról. Emlékeztetett rá, hogy ennek az orosz exportra vonatkozó részei nem teljesültek, miközben Moszkva eleget tett kötelezettségeinek.

mti
Címkék:
  • Rossi elemzése nem rossz, de…
    Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
MTI Hírfelhasználó