Több hullámban kell esőre számítani a jövő héten is
2025. március 23. 19:15
Március utolsó hetében is folytatódik a változékony időjárás, több hullámban kell esőre számítani, a hét közepétől gyakran lesz erős, viharos a szél. A hét elején még akár 20 Celsius-fok is lehet napközben, majd a hét további részében már jellemzően 14-15 fok körül alakul a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Március a Fülefa Arborétumban - Molnár Pál felvétele
Hétfőn tartósabban felhős, csapadékos tájak északkeleten, keleten lehetnek, másutt nyugat felől újra egyre nagyobb területen szakadozik a felhőzet, kisüt a nap, gomolyfelhők képződnek, azokból záporok, helyenként zivatarok alakulnak ki. Estétől egyre többfelé párássá válik a levegő, köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható, ennél hűvösebb a tartósabban csapadékos északkeleti, keleti tájakon lehet.
Keddre virradóra a nyugati, északnyugati tájak kivételével nagy területen köd képződik, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Elszórtan lehet számítani záporok, zivatarok kialakulására.Este dél felől elkezd megnövekedni a felhőzet, késő este arrafelé már eleredhet az eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, a minimum-hőmérséklet 4-10, míg a csúcsérték 14-20 fok között várható.
Szerdán dél felől tovább növekszik a felhőzet, egyre többfelé beborul az ég, ezt követően inkább csak átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek. Déli irányból újabb csapadékzóna húzódik az ország fölé, amelyből tartós eső valószínű, a déli országrészben lehet számítani a nagyobb mennyiségre. Az északnyugati, nyugati irányú szelet főleg a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5-11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12-18 fok között alakul.
Csütörtökön általában erősen felhős vagy borult idő várható, de északnyugaton, északon szakadozhat, csökkenhet a felhőzet és a nap is kisüthet. Délkelet felé haladva növekvő eséllyel lehet számítani esőre, záporra. Az északias irányú szél nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban 4-11, délután 10-17 fok várható.
Pénteken délkelet felé haladva egyre inkább erősen felhős vagy borult idő valószínű, és arrafelé nagyobb eséllyel kell számítani esőre, záporra, míg északnyugatabbra eleinte kevesebb lehet a felhő. Továbbra is nagy területen kísérik erős, néhol viharos lökések az északias szelet. A minimum 0-9 fok között valószínű, a szélvédett, kevésbé felhős tájakon lesz a leghidegebb. A maximum délután 11-18 fok között valószínű.
Szombaton erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, szórványosan valószínű eső, zápor. Az északi, északnyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések is. A hajnali 3-11 fokról délutánra 11-17 fok közé melegedhet fel a levegő.
Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás, szórványosan valószínű eső, zápor. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödhet, helyenként viharossá is fokozódhat. A hajnali 5-11 fokról délutánra 9-18 fok közé melegedhet fel a levegő.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.