Külföldről rendelt alapanyagokból kotyvasztott kábítószert a lakásának konyhájában egy soproni férfi; volt olyan összetevő, amelyikből mindössze 20 mikrogrammnyi már halálos dózisú - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
A közlemény szerint március 20-án elfogtak egy 37 éves soproni lakost, aki a fogyasztói körének saját maga állított elő kábítószert.
A gyanú szerint a férfi már évek óta illegálisan üzletelt: Hollandiából és Németországból rendelt olyan kémiai anyagokat és vegyszereket, amelyeket összevegyítve drogot állított elő.
A férfi lakásán tartott kutatás során egy teljes droglabort találtak üvegedényekkel, lombikokkal, csövekkel, szűkítőkkel, dugókkal, keverőpálcákkal, kanalakkal, lombiktartóval és különböző kémiai vegyületekkel; összesen 14-féle elegyet számoltak össze a rendőrök, és több mint egy kilogramm kábítószer-alapanyagot foglaltak le.
Ezek között találtak úgynevezett karfentanilt is, amely egy opioid szintetikus anyag, és a hatásfoka tízezerszer nagyobb, mint a morfiné; emberre rendkívül veszélyes, már 20 mikrogrammnyi is halált okoz. A szert állatgyógyászatban használják érzéstelenítésre, nyugtatásra nagy testű emlősök, például elefántok, orrszarvúak, bölények, rozmárok, jegesmedvék kezelésére - tették hozzá.
A 37 éves soproni férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a Gyulai Járásbíróság el is rendelt - áll a közleményben.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.