Egyre nagyobb probléma a túlzott alkoholfogyasztás Csehországban
2025. március 25. 10:35
Csehország 15 éven felüli lakosságának mintegy tíz százaléka naponta fogyaszt alkoholt. Néhány sört, egy-két pohár bort vagy tömény italt naponta több mint 900 ezer ember iszik a 10,7 milliós Csehországban - derült ki a drogfüggőséget figyelő cseh nemzeti központ jelentéséből, amelyben a 2024-es év adatait ismertette.
A szakértők szerint a túlzott alkoholfogyasztás évente mintegy 80 milliárd korona (1280 milliárd forint) veszteséget okoz Csehországnak, ami a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékának megfelelő összeg.
A rendelkezésre álló legutóbbi adat szerint 2023-ban 31 ezer cseh állampolgárt kezeltek alkoholizmus miatt. A túlzott alkoholfogyasztás az elhalálozások hat százalékát okozza - mutatott rá Pavla Chomynová, a központ vezetője sajtótájékoztatón.
A szakértők megállapították: egészségre káros módon a 15 éven felüli lakosság 6-10 százaléka, azaz 600-900 ezer ember fogyaszt naponta alkoholt, a kockázatos mértékben naponta alkoholt fogyasztók a lakosság 15-18 százalékát teszik ki, ami 1,3-1,6 millió személyt jelent. Heti egy alkalommal a csehek 13 százaléka fogyaszt túlzottan alkoholt, a férfiak 21, míg a nők 7 százaléka.
A csehországi rendszeres napi alkoholfogyasztás 2014 és 2020 között folyamatosan emelkedett, a koronavírus-válság idején csökkent, míg 2023 óta ismét növekszik.
A jelentés tanúsága szerint a cseh társadalom nagyon megértő és toleráns az alkoholfogyasztással szemben, a megkérdezettek 30 százaléka azt mondta, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás is elfogadható.
A 15 éves gyerekek majdnem egynegyede már egyszer-kétszer berúgott életében, a 13 éven aluliak körében ez az arány öt százalék. A mostani kutatás is megerősítette, hogy az alkoholfogyasztás terén a cseh nők kezdik behozni a férfiakat.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
"Most itt is gyaníthattuk, hogy vannak olyan európai parlamenti képviselők, akiktől nem áll távol a gondolat, hogy a saját hazája ellen dolgozzon" - fűzte hozzá Orbán Viktor.
Veres András megjegyezte: a mai média világában pár másodpercre lehet az emberek figyelmét lekötni, de az Istennel való kapcsolat nem lehet egy pillanatnyi élmény része, az tartós, mély figyelmet igényel.
Bécs városa által idén is felmérés készült az általános és középiskolások között a vallási meggyőződésükről. Az eredmény sokkoló: a diákok többsége ma már muszlim hitű, nem keresztény.