Franciaország újabb 2 milliárd eurónyi katonai segélyt nyújt Ukrajnának
2025. március 27. 09:04
Franciaország további 2 milliárd euró (800 milliárd forint) katonai segélyt nyújt Ukrajnának - jelentette be szerdán este Emmanuel Macron francia államfő ukrán kollégájával, Volodomir Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.
A két ország vezetője egy másfél óráig tartott munkavacsorán készítette elő a másnapi párizsi csúcstalálkozót, amelyen a jövőbeni ukrajnai békefenntartásba bekapcsolódni hajlandó országok vesznek részt.
A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben Párizsban és Londonban tartott találkozókat követő újabb, csütörtöki egyeztetésre 31 uniós és/vagy NATO-tagállam, köztük az Egyesült Királyság, Kanada, Norvégia és Törökország kapott meghívást.
"Az azonnali támogatást folytatnunk kell Ukrajnának, mert az szükséges az ellenállás folytatásához"
- mondta a munkavacsorát követően Emmanuel Macron az ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
"A biztonság első garanciája az ukrán hadsereg megerősítése" - hangsúlyozta a francia elnök.
"További 2 milliárd eurós támogatást jelentettem be (...) Milan páncéltörő rakétákkal, légvédelmi eszközökkel, mint például a leszállított Mirage repülőgépekre szerelt MICA rakéták és Mistral föld-levegő rakéták (...) Az ukrán erők VAB páncélozott harcjárműveket és AMX-10 RC harckocsikat is kapnak, valamint lőszerek széles választékát, amelyek egy része távirányítású lesz, valamint drónokat. A műholdas és hírszerzési együttműködés terén is előrelépést értünk el. Ezt a támogatást kiegészíti majd az ukrajnai gyártás is, a védelmi vállalatainkkal kialakított partnerségeknek köszönhetően" - tette hozzá a francia elnök.
Volodomir Zelenszkij megköszönte az újabb francia támogatást, hozzátéve, hogy a Franciaország által Ukrajnának átadott Mirage vadászrepülők számának növeléséről is tárgyalt a francia elnökkel.
Emmanuel Macron egyúttal felszólította Oroszországot, hogy fogadja el a 30 napos tűzszünetet "előfeltételek" nélkül.
"Néhány hete döntő szakaszába léptünk annak, hogy véget vessünk Oroszország agresszív háborújának. Dzsiddában Ukrajna feltétel nélküli 30 napos tűzszünetbe egyezett bele. Ugyanezt a kötelezettségvállalást várjuk Oroszországtól is" - mondta a francia államfő.
Emmanuel Macron azzal vádolta Moszkvát, hogy "megmutatta háborús szándékát és hogy folytatni kívánja az agressziót" az Ukrajna elleni csapásokkal, amelyeknek - mint hangsúlyozta - "haladéktalanul véget kell vetni". Azt is bírálta, hogy Oroszország "új feltételekkel" egészítette ki az Egyesült Államok közvetítésével elért megállapodást a tűzszünetről a Fekete-tengeren és az energetikai létesítményekre irányuló csapásokat illetően.
A francia elnök szerint "még túl korai" az ukrajnai inváziót követően Moszkvára kivetett szankciók feloldásáról beszélni.
Ez attól függ, hogy "Oroszország hajlandó-e betartani a nemzetközi jogot" - mondta.
Az ukrán elnök úgy vélte, hogy "Oroszország időnyerésre játszik, ezért folytatni kell a nyomásgyakorlást Oroszországra".
Véleménye szerint "az Oroszország elleni szankcióknak érvényben kell maradniuk és erősödniuk is kell mindaddig, amíg az orosz megszállás tart".
"Moszkva nem ért más nyelvet, mint az erő nyelvét, ez tény" - mondta az ukrán elnök, aki ezért az "erőn alapuló diplomáciát" támogatja.
Volodomir Zelenszkij szerint a külföldi katonák Ukrajnába telepítését illető "konkrét kérdéseket" a csütörtöki csúcstalálkozón "rendezni lehetne vagy legalábbis meg lehetne vitatni".
Emmanuel Macron a békemegállapodást követően Ukrajnába telepítendő európai szárazföldi haderőket illetően megerősítette "a pacifista megközelítését a tartós béke garantálása érdekében".
Ezek a kontingensek "nem a frontra mennének harcolni" - hangsúlyozta a francia elnök. Ezek a csapatok teljesen elkülönülnének "a tűzszünet betartását garantáló esetleges mechanizmustól", amely "az ENSZ felhatalmazása alapján békefenntartó csapatokat telepítene" - hívta fel a figyelmet. Ukrán kollégája hozzátette, hogy a tűzszünet esetén Ukrajnába érkező európai csapatoknak "először is ellenőrizniük kell a helyzetet, megfigyelniük és kiképezniük kell, és lehetetlenné kell tenniük egy újabb orosz agressziós háborút".
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Összesen 5680 iskolai és óvodai fejlesztés valósult meg 2018 óta 1400 milliárd forint értékben - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szombaton, Vácon.
Szijjártó Péter szerint a túlélőcsomagról készült videó világosan mutatja, hogy az EU miért veszítette el a komolyságát, a versenyképességét, a helyét és a súlyát a világpolitikában.