Az ország legszegényebb kistelepülésein is kérhetnek segítséget a kábszerhasználók
2025. április 5. 18:04
Kétszázharmincnyolc nehéz helyzetű kistelepülésen kérhetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakembereinek segítségét a drogfüggőségből kiutat kereső fiatalok vagy azok hozzátartozói - tájékoztatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombaton az MTI-t.
hirtv.hu
A közleményben azt írták, a Felzárkózó települések program részeként négy éve indult el az a drogprevenciós program, amely a fogyasztóvá válás megelőzését segíti elő rendezvényekkel és felvilágosító előadásokkal a leghátrányosabb helyzetű térségekben. Emellett pedig konkrét addiktológiai segítséget is nyújtanak a szenvedélybetegségből kiutat keresőknek a rehabilitáció megkezdéséhez, szükség esetén pedig a kórházba vagy segítő intézménybe való eljutáshoz is.
A Felzárkózó települések program az ország legszegényebb kistelepülésein 238 helyszínen zajlik 27 karitatív, civil és egyházi szervezet közreműködésével. Valamennyi településen Jelenlét pont működik, ahol az ott dolgozó szociális munkások a gyermekneveléstől a munkába állásig segítik a rászoruló családokat.
A szerhasználó fiatalok valamennyi településen segítséget kérhetnek a Jelenlét ponton, ilyenkor a Máltai Szeretetszolgálat addiktológiai szakemberei a helyszínre utaznak és rendszeresen visszatérve személyre szóló segítséget nyújtanak az érintetteknek, vagy a velük élő családtagoknak az önként vállalt rehabilitáció során.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ha a cégek innovatívak szeretnének maradni, folyamatosan újabb és újabb eredményeket kell produkálni, mert ez az állandó gazdasági növekedés feltétele Az innováció nem valami elvont dolog, annak minden pillanatban át kell hatnia a cégek teljes működését - rögzíti Pakucs János.