Az orgonazene kiemelkedő nemzetközi és hazai képviselői lépnek fel a III. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválon a Belvárosi Főplébánia-templomban, május 4. és június 29. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Mint írták, a fesztiválon számos újdonságot hallhat majd a közönség, köztük Eötvös Péter E-C-H-O című piccolo trombitára és orgonára írott művét, amely először hangzik el Budapesten templomi helyszínen. A fesztivál zárókoncertjén pedig Fekete Gyula, Molnár Viktor és Virágh András Gábor Liszt Ferenc tiszteletére írt kompozíciói lesznek hallhatók, megemlékezve a Belvárosi Főplébánia-templom és a zeneszerző kapcsolatáról.
A fesztivál alapító-művészeti vezetője, Mészáros Zsolt Máté Junior Prima - és Cziffra György Tehetség Díjas orgonaművész, a Belvárosi Főplébánia-templom zeneigazgatója ebben az évben is több nemzetközi hírű orgonaművészt hívott meg az eseménysorozatra.
A szervezők kiemelték, hogy az ország egyik legkiválóbb koncertorgonáját három lengyel orgonaművész, Marek Stefański, Agnieszka Radwan-Stefańska, Jan Bokszczanin, valamint két magyar orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté és Virágh András Gábor szólaltatja majd meg. Fellép továbbá az olasz Giampaolo di Rosa.
Hozzátették, hogy Mészáros Zsolt Máté Boldoczki Gábor trombitavirtuózzal és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal ad majd közös hangversenyeket.
"Minden közreműködő orgonaművészt arra kértem, hogy programján keresztül mutassa be saját nemzeti zenekultúráját és legalább egy olyan magyar művet is válasszon, amely rámutat közös kulturális értékeinkre. 2023-ban ígéretet tettem Eötvös Péternek, hogy Boldoczki Gáborral előadjuk E-C-H-O című művét, amelynek budapesti templomi bemutatóját hallhatja majd a közönség" - idézte a közlemény Mészáros Zsolt Máté zeneigazgatót.
A fesztivál művészeti vezetőjének célja az orgonazene és a magyar zenekultúra széleskörű megismertetése és népszerűsítése, ezért - hagyományteremtő szándékkal - először szerveztek kortárs hangversenyt, amelyre Fekete Gyula, Molnár Viktor és Virágh András Gábor zeneszerzők komponáltak új műveket, megidézve Liszt Ferenc szellemiségét, gondolkodásmódját, zeneszerzői stílusát.
A III. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható. A fesztivál partnerei a Lengyel Intézet és az Olasz Kultúrintézet.
A fesztivál részletes programja a http://www.zsoltmatemeszaros.com/ oldalon olvasható.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.
A folyamatos bővítés az Unió történelmének része, ám eddig minden egyes alkalommal egyértelmű kritériumokat szabtak és eddig mindenki teljesítette is ezeket a feltételeket. Weber kijelentései azonban arra utalnak, elkötelezett híve annak, hogy idő előtt, elhamarkodottan, a kritériumokat nem teljesítő országgal bővüljön az Európai Unió, mindenkit megelőzve – hangsúlyozta Simicskó István.
"Brüsszel az ukránbarát Tisza Pártot akarja hatalomra segíteni Magyarországon, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna uniós tagságát" - jelentette ki a kormányfő, kiemelve, hogy ez tönkretenné a magyar gazdaságot.