Marokkóból Románián keresztül csempészett embereket Spanyolországba
2025. április 13. 22:00

Marokkóból Románián keresztül csempészett illegális bevándorlókat Spanyolországba egy most lebuktatott bűnszervezet - közölte a spanyol csendőrség vasárnap.

A tájékoztatás szerint a szervezet két év alatt ötven, egyenként 20-50 fős csoportokat utaztatott repülővel Romániába, majd onnan furgonokban csempészte őket tovább Spanyolországba, valamint más uniós országokba. Mindegyiküknek 3 ezer eurót (1,2 millió forint) kellett fizetnie az útért.

A bűnözők Romániában egyfajta "logisztikai központot" hoztak létre, amely kifejezetten az illegális bevándorlók elrejtésére szolgált egészen az utazásuk megkezdése előtti pillanatokig. A csoport arra is figyelt, hogy mindig kevésbé jól őrzött határátkelőhelyeket válasszon.

A hatóságok a délkelet-spanyolországi Murciában négy embert vettek őrizetbe bűnszervezethez tartozás és az illegális bevándorlás támogatásának bűncselekményének gyanújával.

A műveletet a spanyol csendőrség az Europol és az Európai Határvédelmi Ügynökség (Frontex) együttműködésével hajtotta végre.

mti
Címkék:
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Rossi elemzése nem rossz, de…
    Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
  • Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
    A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.
  • Simicskó István: Brüsszel nem dönthet a fejünk felett! + Videó
    A folyamatos bővítés az Unió történelmének része, ám eddig minden egyes alkalommal egyértelmű kritériumokat szabtak és eddig mindenki teljesítette is ezeket a feltételeket. Weber kijelentései azonban arra utalnak, elkötelezett híve annak, hogy idő előtt, elhamarkodottan, a kritériumokat nem teljesítő országgal bővüljön az Európai Unió, mindenkit megelőzve – hangsúlyozta Simicskó István.
  • Orbán Viktor: megszületett Brüsszel és a Tisza Párt paktuma
    "Brüsszel az ukránbarát Tisza Pártot akarja hatalomra segíteni Magyarországon, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna uniós tagságát" - jelentette ki a kormányfő, kiemelve, hogy ez tönkretenné a magyar gazdaságot.
MTI Hírfelhasználó